Gyász

2023.06.29. 17:20

Elhunyt a Széphő Zrt. két szakembere, Czömpöly Ferenc és Kunos László

Elhunyt a közelmúltban a SZÉPHŐ Zrt. két egykori meghatározó szakembere – tudtuk meg az ÖKK sajtóközleményéből. Czömpöly Ferenc korábbi vezérigazgató és Kunos László műszaki igazgató több évtizedet töltött a közszolgáltató cégnél. Az 1960-as évektől kezdve mindketten sokat tettek azért, hogy a város távfűtése működjön, fejlődjön és kiszolgálja Székesfehérvár lakosságát, intézményeit.

Forrás: Pixabay

Czömpöly Ferenc 1934. szeptember 30-án született a Vas megyei Táplánfán. Szombathelyen érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett villamosmérnökként. Fiatal pályakezdőként Székesfehérváron, a Videotonban kezdett el dolgozni, és házassága révén le is telepedett a városban.  Munka mellett a Közgazdasági Egyetemen mérnök-közgazdász végzettséget szerzett, és 1972-ben kezdett el dolgozni a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalatnál gazdasági igazgatóként. Az 1970-es években egyre meghatározóbb szerepet töltött be a város életében az IKV, többek között biztosította a megépülő lakótelepek távhőellátását. Czömpöly Ferenc ebben a folyamatban fontos szerepet töltött be gazdasági vezetőként. 1992-ben részt vett az IKV átalakításában, a SZÉPHŐ Zrt. megalakításában. 1993-tól 2000-ig a cég igazgatósági tagjaként, gazdasági igazgatóként látta el feladatait. 2000 és 2003 között, nyugdíjba vonulásáig a cég vezérigazgatója volt. Embersége, szakmaisága miatt nagyra becsülték. Czömpöly Ferenc június 26-án hunyt el.

Kunos László 1945. február 27-én született Szencen. A középiskolát az Épületgépészeti Technikumban végezte Budapesten, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnök karán diplomázott. Első munkahelye Dunaújvárosban volt, majd 1967-ben Székesfehérváron telepedett le, és gépésztervezőként kezdett el dolgozni a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalatnál. 1968-ban családot alapított feleségével a városban. 1973-tól energetikai osztályvezetőként látta el feladatait. Ebben az időben a székesfehérvári lakótelepek megépülésével hatalmas fejlődésnek indult a távhőszolgáltatás, aminek megalapozásában Kunos László elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1975-től az IKV kezelési főmérnökeként, 1981-től termelési igazgatóhelyettesként látta el feladatait. Az IKV gazdasági társasággá történő átalakulásától nyugdíjazásáig műszaki igazgatóként irányította a szakterületét. Mindig felkészült, naprakész tudással rendelkezett, folyamatosan képezte magát és a tudását átadta a fiataloknak. Kunos László június 25-én hunyt el.

Székesfehérvár városa és közössége köszönettel tartozik a két meghatározó szakember munkájáért. Az elhunytak családjai, szerettei felé ezúton is kifejezzük őszinte részvétünket! 

Szerző: ÖKK

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában