Eperjes Károly a székesfehérvári olimpiai emlékműnél

Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja szívesen emlékezett arra, hogy édesapja eredetileg papnak szánta, és bár végül nem adta fejét egyházi hivatásra, keresztény hite és magyarsága soha életében nem hagyta magára. Számos székesfehérvári barátja várja, amikor ellátogat a városba, ahol egykor tanult, rúgta a labdát és dolgozott is rövid ideig. Mindannyiunk szerencséje, hogy végül nem ragadt meg sem a Videoton-gyárban, sem a labdarúgó csapatban, hiszen az ő igazi helye a Színművészeti Főiskolán, majd a színpadon volt: a FEOL-nak elmondta azt is, hogy először rendezői oklevelet szerzett. Legfontosabb filmes álma is Székesfehérvárhoz köti, hiszen elárulta: Szent István királyról szeretne filmet forgatni.

Az 1952-es Helsinki olimpiára emlékeztető alkotás mellett minden jelenlévő számára kiderült, hogy talán még Kű Lajosnál is lángolóbb rajongással, elismerő tisztelettel gondol az Aranycsapat tagjaira, legnagyobb sportolóink világraszóló teljesítményére. Egyetért azokkal a célokkal is, amelyeket az Aranycsapat Alapítvány elnöke konokul, visszatérően, minden koszorúzás alkalmával megfogalmaz: legyen Hungarikum a Helsinkiben szereplő magyarok teljesítménye, amelyről tanítani kellene az iskolákban! Nagyszerű kezdeményezésnek tartja azt is, hogy a mindenkori olimpiákra induló magyar sportolók ezután a székesfehérvári aranybetűs könyvet ábrázoló emlékhely mellett tegyék le ötkarikás esküjüket. Azon a helyen, amely az 1952-ben tizenhat aranyérmet szerzett sportolók dicsőségét hivatott hirdetni, emlékét megőrizni.  

Az ünnepélyes szoboravatás óta járt a helyszínen és koszorút helyezett el Csókay András világhírű idegsebész, Bodnár András olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok törvívó, sportvezető. Majd eljött Márfi Gyula nyugalmazott érsek, Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, Nagy István vállalkozó, műgyűjtő is. Eperjes Károly – aki Tutti szerepében formázta meg azt a fociőrültet, akihez talán csak Kű Lajos jótékony megszállottsága hasonlítható – pénteken délben tette le a tisztelet koszorúját az emlékmű arra alkalmas helyére, amely körül a „nagy nevek” olvashatók. Vele volt az egykori válogatott futballsztár Kű Lajos mellett egy másik Kossuth-díjas, Tolcsvay Béla énekmondó és Takács János, az Aranycsapat Alapítvány lelkes pákozdi támogatója is.

A rövid, múltidéző megemlékezés után a színművész árnyékba húzódva válaszolt a FEOL Podcast kérdéseire: válaszai olyanok voltak, mint megannyi nagyszerű, apró kis színdarab. Beszélt egyebek mellett Székesfehérvárról, a futballról, a legendás „hatháromról” szóló egyik kedvenc filmjéről, a hitről és a magyarságról, de még arról is, mit csinált annak idején a Videoton-gyárban, miért nem lett sem műszerész, sem futballista, sem politikus.