A kár kicsi, a felháborodás annál nagyobb

2023.06.12. 18:45

Hamarosan visszakerül méltó helyére az Enyingen megrongált Szent-Györgyi Albert szobor

Amikor ilyen vandalizmus történik, az mindig felkavaró és elítélendő. A mellszobor ledöntése megsérti nemcsak Szent-Györgyi Albert emlékét, hanem az egész közösség érzéseit is, akik büszkék arra, hogy egykor ez a jelentős személy az ő városukat tisztelte meg bizalmával.

Hajdú Marianna

Fotó: Enying közösségi oldala

A Nobel-díjas tudós születésének 130. évfordulóját ünneplik szeptemberben. A település apraja-nagyja készül többek között erre az évfordulóra is. Az Enyingen élők méltán büszkék rá, hogy a második világháborúban, a németek által megszállt Magyarországon, éppen az ő szeretett településüket választva bízta életét a Csekonics családra, és a helyi lakosokra a híres tudós és politikus. 
Szent-Györgyi Albert mellszobra, már több mint 20 éve állt a Batthyány-kastély előtt, amelyet – mint ahogy arról már korábban beszámoltunk– valaki vagy valakik egy héttel ezelőtt megrongáltak. 
Az ilyen eseteket komolyan kell venni és az elkövetőket felelősségre kell vonni. Az Enying Város Önkormányzatának közösségi oldalán rengetegen szólaltak meg az eset kapcsán a településen lakók közül. Felháborodásuk és véleményük megegyezik a városvezetőjével: a helyi hatóságoknak ki kell nyomozniuk az incidens elkövetőit, hogy vállalják a tetteikért a felelősséget. Viplak Tibor polgármester feljelentést is tett azonnal az eset miatt. Érdeklődésünkre, hogy hol tart az ügy és mennyire érték súlyos károk Szent-Györgyi Albert mellszobrát, a polgármester telefonon elmondta, hogy tudomása szerint a rendőrség már nyomon van, szinte biztosra veszi, hogy elkapják az elkövetőt. Mint említette, a szoborban szerencsére kár nem keletkezett, így módjukban áll egy-két héten belül visszahelyezni a méltó helyére.
Szent-Györgyi Albert adománya értékes és fontos a magyar és a nemzetközi tudomány számára egyaránt, ezért emlékét őrizni és tisztelni kell.
Reméljük, hogy az elkövetők hamarosan kézre kerülnek, és lehetőség lesz az esetleges büntetőjogi következmények érvényesítésére.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában