Halálos lehet

2023.06.18. 21:32

Nyáron is veszélyt jelent a szén-monoxid!

Erre figyelmeztet honlapján a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Mint írják, évszaktól függetlenül minden olyan vízmelegítő veszélyforrást jelent, amelyik nyílt lánggal működik, és nem biztosított környezetében a megfelelő levegő-utánpótlás.

Fotó: Hegedűs Márk

Sokan a fűtési szezonhoz és a télhez kötik a mérgező gáz, a szén-monoxid kialakulását, pedig több háztartásban egész évben gázüzemű, fali vízmelegítővel, kazánnal állítják elő a meleg vizet, így a mérgezésveszély egész évben fenyeget, s fontos odafigyelni rá! - írják közleményükben. Ha jól szigetelnek az ajtók és ablakok, de nincsenek légbevezetők, a nyílt lánggal működő vízmelegítő működés közben elhasználja a szoba levegőjét. Ha nincs szellőzés, szén-monoxid fejlődik. Ez a gáz pillanatok alatt létrejön, és már nagyon kis koncentrációban halálos lehet.

"Fontos, hogy klímát, páraelszívót, vagy beépített szagelszívó-ventilátort szakember telepítsen, hiszen ezek együttes használata is befolyásolja a lakás légáramlását. A nyári melegben ráadásul lecsökkenhet a kémény huzathatása, így fokozott a veszélye annak, hogy visszaáramlik a szén-monoxid a lakótérbe. A megelőzés érdekében az új ablakokba szereltessünk légbevezetőt, nem elegendő, ha néha kiszellőztetünk. A legbiztosabb megoldást az állandó és automatikus légbevezetés jelenti. A nyílt lánggal működő vízmelegítőt évente egyszer ellenőriztessük szakemberrel.  Átalakításnál ne szüntessük meg a fürdőszobai szellőzőnyílásokat. Ha bármilyen épületgépészeti berendezésünk nyílt lánggal működik, vásároljunk otthonra egy szén-monoxid-érzékelőt." - javasolják a szakemberek.

A katasztrófavédelem weboldalán elérhető az érzékelők pozitív és negatív listája.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában