Honvéd hagyományőrző nyári táborok

2023.06.17. 19:00

Történelmi és makettépítő táborokba várják a fiatalokat júliusban

Történelmi, illetve makettépítő táborokba hívja a legalább 5. osztályt végzett diákokat a Honvéd Hagyományőrző Egyesület júliusban.

Borsányi Bea

A történelmi táborban az 1848-49-es időszakról is szó lesz

Fotó: Archív (NN) / Fejér Megyei Hírlap

Az elmúlt években az egyesület négyszer rendezte meg honvéd hagyományőrző táborát a történelem iránt érdeklődő diákok számára, tavaly pedig első ízben makettépítő tábort is hirdettek. Ezen a nyáron mind a kétfajta tábort megtartják Székesfehérváron, de nem csak fehérvári érdeklődőket várnak.

- Ebben az évben ünnepli a Magyar Honvédség a 175. születésnapját, így az idei táborokat ezen évforduló köré építettük fel. A hadtörténeti táborban a honvédség történetének három nagy korszakát kívánjuk feldolgozni. Foglalkozunk az 1848-49-es, majd a két világháború eseményeivel, amelyek közül nyilván a hazai, azon belül is főként a Fejér vármegyéhez köthetők állnak a középpontban, de a résztvevők találkozhatnak majd a mai kor hadseregével is. Hogy mindez élményszerű legyen, több történelmi helyszínre is elkirándulunk – mondta előzetesen Lévai Miklós, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke.  

A diákok biztosan ellátogatnak majd Pákozdra, Budapestre a Bálna Honvédelmi Központba, illetve a Nagy-Magyarország Parkba is és több helyen hagyományőrzőkkel is találkoznak majd a foglalkozások alkalmával. Az elnök azonban nem akart többet elárulni, mert mindezeken felül számos meglepetéssel is készülnek. A kirándulásokon ebben az évben – hely függvényében – a táborozókhoz csatlakozhatnak szülők, testvérek is. 

A makettépítő táborban a Magyar Királyi Honvédségben a II. világháborúban rendszeresített, magyar fejlesztésű és gyártású harci technikai eszközei közül terveznek többet is megépíteni. Szóba kerülhet a Csaba páncélozott gépjármű, a Turan I és II harckocsik, a Zrínyi rohamlöveg, a Nimród páncélgépágyú és a Tas nehéz harckocsi, aminek azonban a háború végén már csak prototípusa készült el, de harcokban már nem tudták bevetni. Beszerzés függvénye, hogy melyik maketteket tudják majd a tábor résztvevői elkészíteni. A munkát két szakavatott makettépítő irányítja. A táborba nem csak haladókat, de kezdőket is várnak. Az utolsó nap kiállítást is készítenek a szülők számára a hét folyamán készült darabokból. 

Jelentkezni június 30-ig a [email protected] e-mail címen lehet. Mind a két táborban 20-20 diákot tudnak fogadni, a helyfoglalás a jelentkezés sorrendjében történik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában