A kivitelezés várat magára

2023.07.27. 19:36

A tervek megvannak, de a forrásra még várni kell Mezőszentgyörgyön

Mezőszentgyörgyön élő olvasónk, Blénessyné Sulák Zsuzsanna hívta fel figyelmünket, a településen található Petőfi utca burkolatának rossz állapotára. Kérte, járjunk utána, miért nem akad lehetőség az utca felújítására.

Hajdú Marianna

Az út a szinte a teljes hosszán ilyen állapotban van. Ezen járnak a babakocsit toló anyukák és a mezőgazdasági gépek is

Forrás: Hajdú Marianna/Fejér Megyei Hírlap

Mivel a településen a Petőfi utca az egyik legforgalmasabb utcának mondható, valóban sokakat érint az állapota. Zsuzsanna azt mondja, az utcában lakók is egyetértenek abban, hogy az út burkolata minden kétséget kizáróan sürgősen felújításra szorul. Nehézkes a közlekedés autóval, de nagyobb veszélyt rejteget az út rossz állapota a gyerekekre, aki itt kerékpároznak és rollereznek. Mint mondja, helyenként a babakocsit is nehézkes végigtolni az úttesten, ami valóban aggasztó, mivel az utcában nincs kiépített járda.

Az utca a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésébe tartozik, így hozzájuk fordultunk a kérdéseinkkel, amire készséggel válaszoltak:

2019 óta mostanáig a vármegyében több mint 190 kilométernyi út újulhatott meg. A Mezőszentgyörgy bekötőút teljes burkolt hosszára is készült a tavalyi évben felújítási terv, azonban tavaly nyáron a még el nem indult projekteket a kormány felfüggesztette a megváltozott gazdasági környezet miatt, köztük ezt a tervezett felújítást is

 – tájékoztatta a Feol.hu-t a közútkezelő. 

2019 óta mostanáig a vármegyében több mint 190 kilométernyi út újulhatott meg. A Mezőszentgyörgy bekötőút teljes burkolt hosszára is készült a tavalyi évben felújítási terv, azonban tavaly nyáron a még el nem indult projekteket a kormány felfüggesztette a megváltozott gazdasági környezet miatt, köztük ezt a tervezett felújítást is. 

Társaságunk folyamatosan keresi a lehetőségeket a vármegyei leromlott állapotú útszakaszok felújítására, hiszen teljes körű felújítási beruházásokat csak külön elrendelés és a megvalósításhoz szükséges plusz költségvetési vagy európai uniós források biztosítása esetén indíthat el. 

Jelenleg lokális javítási munkákra van lehetőségünk a szakaszon, melyet munkatársaink az időjárási lehetőségekhez mérten egész évben folyamatosan, ütemezetten végeznek a kezelésünkbe tartozó vármegyei úthálózaton, így a Mezőszentgyörgy bekötőúton is. 

A javításokat az útellenőri szolgálatunk által, napi szinten végzett rendszeres hibafeltárások alapján ütemezzük és figyelembe vesszük a lakossági bejelentéseket is és a burkolathibák balesetveszélyessége valamint az egyes útszakaszok forgalma alapján ütemezzük be a munkákat a minden évben előre meghatározott központi, állami költségvetési források felhasználásával.  

A balesetveszélyes, azonnali beavatkozást igénylő kátyúkat az észlelés, bejelentés után azonnal javítjuk, amennyiben egy forgalomra veszélyes kátyút nem tudunk egyből javítani, ideiglenesen táblázással jelezzük az úthibát a közlekedőknek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában