Brisbaneból Baracskára egy ausztrál visszidens – Csikós László története

Szüleid hol és hogyan találkoztak?

– 1956-ban az ausztráliai Brisbanbe kerültek családjaikkal. Apuék egy társasházban laktak. A ház alagsorában voltak elhelyezve a mosógépek. Egy ismerős elmondta apunak, hogy ide szokott lejárni egy csinos, helyes magyar lány. 

Tehát egy mosodában találkoztak. De ott nem szoktak beszélgetni emberek a mellettük levővel. Hogy kezdtek el együtt járni? 

– Akkor még divat volt udvarolni, nem mint manapság. A fiúk a lányok után fütyültek, megcsípték a popsijukat. Akkoriban az emberek kicsit csibészkedtek is. A nők is mások voltak. Apu udvarolni szeretett volna, de nem a mosókonyhában. Megbeszélték, hogy a Magyarok Házában találkoznak, ott mindig volt zene is. Nagyon jól táncolták együtt a swinget, csacsát, csárdást. Mindenki dicsérte, hogy ők voltak a legjobb táncosok. Amikor megszólalt a zene, ők voltak az elsők a parketten.

Te is megtanultál táncolni?

– Nem annyira jól, mint ők, de én is szeretek táncolni.

Szüleid hova valósiak?

– Az édesanyám budapesti, apu meg Nagybecskerekből, a ma szerbiai Zrenjaninból származik.

Mondtad, hogy a szüleid 100%-ig magyarnak érezték magukat. Te minek érzed magad? Magyarnak, ausztrálnak, magyar származású ausztrálnak vagy ausztrál származású magyarnak?

– Amikor Ausztráliában voltam, mindig azt mondták, magyar vagyok. Amikor idejöttem, akkor a magyarok azt mondták, hogy ausztrál vagyok. De én döntöttem, mert így neveltek a szüleim, magyarnak érzem magam!

Szüleidnek nehéz volt állást találni Ausztráliában?

– Nem, nagyon könnyű, mert több munkahely volt, főleg a mezőgazdaságban, meg sok a fejlődő iparban is.

Mivel foglalkoztak a szüleid?

– Apu esztergályos, mechanikus volt. Édesanyám otthon volt, akkor még a nők otthon maradtak a gyerekekkel. Apu elment dolgozni, mi, a négy gyerek meg otthon voltunk anyuval.

Otthon a szülőkkel magyarul beszéltetek, de a gyerekek magatok között angolul?

– Elején szerencse volt, hogy édesanyám nem tudott jól angolul. Azt mondta, nekünk azért kell annyit magyarul beszélni, hogy megtanuljunk magyarul, de mi a testvérek között kevertük a magyart, meg az angolt.

Szüleid milyen szinten tanultak meg angolul?

– Édesanyámnak nem volt jó az angol tudása. Elég volt vásárolni vagy az orvoshoz elmenni, meg taxival ide-oda. Apu rendesen tudott angolul, olvasott, meg a TV-t nézte, de elég erős volt a magyar akcentusa volt.

A szülőknek a baráti köre, kizárólag magyarokból állt? Vagy igyekeztek az ausztrálok közül is megismerkedni emberekkel?

– Nyugodtan mondhatom, hogy a kapcsolatok 99%-a magyar volt, rokonok, vagy akiket megismertünk.

Az óvodában vagy az iskolában kik voltak a ti barátaitok? Ott is előfordultak magyar gyerekek, de az teljesen mindegy, mert ők is csak gyerekek, és volt, akivel jól kijöttetek és voltak, akikkel kevésbé?

– A 70-es években az iskolában a legtöbben olasz, görög, jugoszláv gyerek volt. A legkevesebb azok voltak, akiknek már a szüleik is Ausztráliában születtek. Aztán később jöttek a kínaiak a nyolcvanas években, utána arabok, azután az új-zélandiak, meg a szigetekről Fejiről, Tangáról. Változtak a gyerekek és velük változtak a nyelvek is. De a legtöbb barátomat olasznak, horvátnak és lengyelnek nevezhettem.

Miként jött a döntés, hogy minél többet megtudj a családról, arról, honnan származtok, megismerni a magyar kultúrát, irodalmat, történelmet? Azután, hogy visszaértél az első magyarországi látogatásról Ausztráliába, elhatároztad, hogy ide költözöl Európába?

– Amikor Magyarországra jöttem, jól éreztem magam a magyarok között. Ausztráliában több pénzt lehet keresni, de nincs kultúra. Aztán amikor idejöttem kezdtem észrevenni, hogy mit jelent a kultúra. Elkezdtem olvasni. Ott is olvastam a magyar történelemről, de amikor Pestre jöttem, elmentem tanárokhoz a Magyarok Házába. Voltak professzorok, mélyebb szinten tanították a néprajzot, a történelmet. Egyre gyakrabban jártam előadásokra, nem mindent értettem tökéletesen, mert ez egy másik magyar nyelv. Akkor észrevettem, hogy itt nem rejtik el a vallást, és arról is lehet tanulni, segítségével meg lehet érteni a történelmünket. Ausztráliában kiverték a vallást az emberekből. Ez úgy született, hogy mindenkit csak az anyagiak érdekelnek, élni, vásárolni, nagy házakban lakni, ezek a jelszavak. Így megszűnik a lehetőség, hogy emberek rendesen megismerjék a saját kultúrájukat. Ez mit jelent? Azt itt tanultam meg. Nekem ez fontosabb, mintha háromszor annyi fizetést kapnék, mint itt. Fontosabb a mélyebb tudás, Istennel együtt lenni, és erre megtanítani a gyerekeket!

A vallás milyen szerepet játszott gyermekkorodtól kezdve? Vagy ahogy az évek múlnak, egyre fontosabbá válik számodra?

– 2000-ben tudtam meg, hogy rákos vagyok. Megijedtem. Akkor próbáltam meg fontosabb kérdéseket feltenni magamnak. Elkezdtem utánanézni, hogy mit jelent a vallás. Keleten van mindenfajta vallás. Van hindu, buddhista, mohamedán. Azokat igyekeztem megérteni. Aztán amikor Magyarországra jöttem, itt vettem észre, mit jelent a kereszténység. Ausztráliában azt nem lehet megtalálni. Ott csak a keleti vallások ismertek, meg a nacionalizmus, amelyben ezoterikával foglalkoznak az emberek.

Naponta imádkozol?

– Igen.

Eljöttél Magyarországra. Az a kép, amit szüleid meséltek a kávéházak hangulatáról, már lehetett olyan 1991-ben, hiszen addig itt voltak az oroszok. A belvárosból bármerre indultál, láthattad ’56 nyomait, a második világháború, de még az első golyónyomait is a házfalakon. Nem ábrándultál ki, hogy hol van az a csodálatos kultúrával, művészettel teli ország?

– Emlékszem, mikor megláttam a golyók nyomait az épületeken. De azt is észrevettem, hogy a magyarok között éledezett a hangulat, hogy elkezdődött a talpraállás.

Hogy kerültél Székesfehérvárra? Miért nem Szeged, Győr vagy Pécs?

– Pár évig nézelődtem az ország különböző vidékein. Aztán rátaláltam Baracskán erre a helyre. Véletlenül választottam, mert megtetszett a ház, meg nagy kertje van. Jó a vonatközlekedés a munkábajáráshoz vagy Fehérvárra, ez is tetszett. Jók az utak, Budapestre autóval is könnyen el lehet jutni. És nem utolsó szempont, hogy csendes kis hely.

Az, hogy itt élsz, egy bizonyos mértékig menekülés? Mérföldekre vagy olyan emberektől, akiket a barátodnak nevezhetnél, de nem hívhatod őket, gyere át egy pohár borra vagy egy kávéra. Lehet, hogy a baráti kör számodra az a vasárnapi mise, amiért fel kell menned Pestre, és utána a beszélgetés este 10-kor, 11 kor ér véget. De ott a baráti körben, majdnem mindenki külföldi.

– Szükségem van beszélgetni emberekkel. De jó a nyugalom is. Szeretek itthon lenni a kertben, a madarakat hallgatni, a kerten dolgozni. Néha elmegyek programokra, és igen, a misére is. Már nem fontos a pörgős élet. Számomra ez a nyugalom, szeretek főzni a barátnőmmel, ezek az egyszerű dolgok érdekelnek, és kötnek le.

Amikor elérted azt a kort, amikor az emberek feleséget keresnek, feltételnek tartottad, hogy a feleséged magyar vagy magyar származású legyen?

– Igen, mindig szerettem volna egy magyar partnert, de azt vettem észre, hogy soknak már nincs hite. Nekem pedig ez fontos, és általában a katolikus hit a nőknek valamikor meghatározó tényező volt. Nem nősültem meg, de volt barátnőm.

Mi a tapintható különbség az Ausztráliában élő magyarok és a Baracskán, itt, az otthonod környezetében élő magyarok között?

– Ausztráliában már csak az idősek járnak a Magyarok Házába, az tele van nyugdíjasokkal. A fiatalok már nem foglalkoznak a magyar kultúrával. De itt azt látom Baracskán, amikor fesztiválok vannak, sok a fiatal, járják a néptáncot, élnek a hagyományőrzők, akik például íjászkodnak, itt összefognak a fiatalok. Itt tudnak szórakozni.

Ki volt a példaképed, aki annyira tetszett az életedben, hogy olyan szerettél volna lenni, mint ő?

– Apu a példaképem. Ő tudott mesélni dolgokról. A barátai elmondták, hogy trükközött az én apám. De megtudhattam tőle, hogy igenis történnek, történtek olyan dolgok, amiket nehéz elképzelni is. Ő mindent kipróbált, és nem ijedt meg. Ugyan alacsony ember volt, de még ha a másik kétszer olyan nagyra is nőtt mint ő, kiállt ellene, ha meg kellett védenie a családját, a barátját. Apu nem félt senkitől!

Mikor volt az első alkalom, amikor a szüleid visszalátogattak Magyarországra?

– Ilyen nem volt. Soha nem jöttek vissza. Apu szeretett volna, úgy 70 éves korában, akkorra már kicsit lelassult az élete, olyan beteges lett. Tervezte, aztán mindig lemondta az utolsó pillanatban. Édesanyám, pedig 65 évesen meghalt. Apámnak, meglepetésként vettem repülőjegyet, de megijedt. Nem akart hazajönni.

Te mikor jártál először Magyarországon?

– 1991-ben, amint megválasztották az új kormányt. Olyan 24-25 éves lehettem.

Akkor még csak fel akartad fedezni ezt az országot, vagy már azon gondolkoztál, hogy talán megpróbálsz itt élni?

– Akkor még nem született meg bennem az az érzés. Akkor még nem nagyon hasonlítottam össze, hogy melyik országban lenne jobb. Először ki akartam próbálni. Nekem csak később derült ki, amikor idejöttem három hónapra. Akkor döntöttem úgy, hogy itt tudnék élni.

Boldog ember vagy?

– Igen, amikor társaságban vagyok, próbálom a jót látni az emberekben. Aztán megvédeni az embereket, testvéreket, barátokat.

Csinálnál valamit másként életedben?

– Korábban kellett volna kereszténnyé válnom! Akkor sokkal több jót tehettem volna.

Visszatekintve mi volt a legnagyobb eredmény, amire büszke vagy?

– Amikor segítettem más embereken.