Napraforgó Tábor

2023.07.28. 13:00

Füstbe ment tábor - avagy katonai játék a Bregyóban

Ötödik turnusának végére ért a székesfehérvári Napraforgó Tábor a Bregyó közi Szabadidő Központban. Különleges napot szerveztek ezúttal a gyerekeknek: katonák érkeztek, akik füstsátrat, airsoft fegyvereket és akadálypályát is hoztak.

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Vastag füst lepi el a kék sátor belsejét, melynek mélyén gyerekek suttognak izgatottan. Néha fellibben a sátorponyva, melyből kis gázálarcos gyermekfejek bukkannak elő a gomolygó füstből. Ez itt most egy igazán különleges élmény a számukra, és mindemellett sajnos aktuális is – a Bregyó közi Szabadidőközpontban a város Napraforgó táborában vagyunk, ahol katonai élményeket szerezhetnek a táborozó gyerekek az ötödik turnus végén. Katonai pályára készülő fiatalok, tartalékos katonák foglalkoznak a fiatalokkal.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

- A füstsátorban lévő elgázosítási gyakorlat mellett megismerkedhetnek a gyerekek azzal, hogyan kell beteget hordani – hiszen bajtársat nem hagyunk a harcmezőn -, de van akadálypálya is gránátdobással, kúszással, mászással – sorolja a pénteki nap programjait Németh István táborvezető helyettes.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A Vörösmarty Mihály Könyvtár munkatársai is kínálnak ezen a napon elfoglaltságot a gyerekeknek: a vármegyével, Székesfehérvárral foglalkozó feladatokat kapnak a fiatalok. Még két hétig, augusztus közepéig várja a fiatalokat a város tábora.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában