A járdán akarnak parkolni

2023.07.13. 14:00

Nem fogadják el a Táncsics utcaiak a szabályokat

Szabó Bakos Györgyné fogadóórát tartott. Az önkormányzati képviselőt többen is megkeresték. A legtöbben a Táncsics utcából érkeztek olyanok, akik nem akarnak beletörődni a megváltozott parkolási rendbe.

Palocsai Jenő

Sokan úgy nőttek fel ebben a városban, hogy nem volt részük a Táncsics utcai járda látványában

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

A Táncsics Mihály utcában megszüntette az önkormányzat az eddig megszokott, járdán történő pakolást. Ennek elsősorban műszaki okai voltak, ugyanis a gyalogjáró alatt összetörtek a bevezető közművek, bekötése. A másik ok az volt, hogy a ferdén parkolás, különösen a járda elfoglalása mellett nemcsak szabálytalan, hanem az utcaképet is rongálja, ami a Romkert mellett különösen fontos. Az új szabály megalkotását tettek követték, így a szóban forgó közterületen felfestették a szakemberek a párhuzamos parkolás jeleit.

A lábasházban működő cég számára is a szűk utca biztosítja a parkolóhelyet
Fotó: Palocsai Jenő / FMH

-Szerettük volna, hogy a történelmi belváros közepén egy rendezett utca legyen, ne pedig egy összevissza terület, ahol nem lehet még megfordulni sem. Túl azon, hogy rendetlenség volt az utcán, anyagi kárt is okoztak a járdán álló autók az ott lévő társasházaknak. Ezt szüntettük meg, amikor felfestettük a párhuzamos parkolás szabályainak megfelelően, mondta Szabó Bakos Györgyné képviselő.

Való igaz, nagyobb lett ezáltal a rend, viszont lényegesen kevesebb autó fér elé így, mint ferde parkolás esetén. Így nem jut minden lakónak parkoló a ház előtt, vagyis többet kell gyalogolnia, arról nem is beszélve, hogy a szomszédos utcák egy része másik parkolási zónába tartozik, olyanba, ahová a Táncsics utcaiak nem parkolhatnak.

Igaz, hogy a rakodási terület további parkolóhelyeket vesz el, de egyben a megfordulás záloga is

-Rettenetes nagy felháborodást keltett a Táncsics utcai lakók részéről ez a probléma, arról nem beszélve, hogy a lábasház is ott parkol. Hogy a problémát orvosoljuk, egy korábbi közgyűlésen módosítottuk a parkolási rendeletünket oly módon, hogy még a polgármester is ki van tiltva a szóban forgó övezetből, és én, mint a terület képviselője sem hajthatok be a történelmi belváros ezen részére. De ennél többet nem tudunk tenni, több embert már nem tudunk kitiltani. Egyre több a lakók igénye, így már több a kiadott parkolóbérlet, mint amennyi parkolóhely van a történelmi belvárosban. Ezért újabb módosítás következett a parkolási rendeletünkben, melynek értelmében a Kossuth és a Táncsics utcai lakók az utcájukkal határos övezetben is elfogadják a parkoló bérleteket. A rendelet utcánként felsorolva tartalmazza, hogy hol fogadják el az adott bérleteket. Akik nem tudnak megállni a saját házuknál, azok távolabb is megállhatnak, hiszen így van mindenhol máshol is. Ha nincs parkoló, akkor tovább kell menni, fogalmazott a képviselő.

A párhuzamosan álló autók között sem túl könnyű a közlekedés a rendkívül szűk utcában
Fotó: Palocsai Jenő / FMH

A kedd délutáni fogadóórán ismét megjelentek a Táncsics utcát képviselők, ugyanis továbbra sem tudják elfogadni a megváltozott helyzetet.

-Kérdeztem tőlük, hogy a pakolóbérletekkel kapcsolatos, július első napjával életbe lépett módosítás segített-e, javított-e a helyzeten, hogy van-e változás? De azt a választ kaptam, hogy ő vissza akarják kérni a régit, vagyis, hogy úgy lehessen parkolni, mint előtte, még ha az szabálytalan és rendetlen is. Ők azt az állapotot szeretnék mindenáron visszakérni. Érkezett tőlük egy beadvány is, amit vagy húszan alá is írtak, és amit megkapott a polgármester is és én is. Emellett volt egy lakossági fórum, ahol minden kérdésre választ kaptak a város vezetőjétől, a közlekedés irodától, de ők ragaszkodnak ahhoz, hogy írásban kapjanak választ, méghozzá olyat, ami tartalmazza az erre az esetre vonatkozó jogszabályokat. A fogadóórámon is kiderült, semmit nem fogadnak el, így szokták meg a parkolást, és ezután is így legyen, mondta Szabó Bakos Györgyné.

Persze más lakosok is felkeresték a képviselőt. Az egyik egy fontos hiányosságra, a másik egy esetleges valós veszélyre hívta fel a figyelmet.

-A Koch László utcából keresett meg egy lakó, egy egyébként teljesen jogos felvetéssel, amire csak azt tudtam mondani, hogy nem is értem, hogy eddig miért nem történt meg. A Koch László utcában sokan keveregnek ide-oda, mikor az okmányirodát keresik, hiszen a címe alapján ott van, de valójában eggyel hátrébb, vagyis a Koch utcai épület mögött van az okmányiroda, még sincs kitáblázva. Ezzel kapcsolatban felveszem a kapcsolatot a kormányhivatallal, hogy valahogy táblázzák ki úgy, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy hol található kormányhivatal.

A Koch László utcában sokan keveregnek, keresve a kormányhivatalt, ami valóban nem is ott van, de mégis
Fotó: Palocsai Jenő / FMH

A másik említésre méltó és veszélyeket is hordozó ügy a Fő utca és az azon zajló élet volt.

-Ez a terület egész nyáron problémás, hiszen nagy az élet, sok a járókelő, rengetegen ülnek a teraszokon, de most más dologgal keresett meg az egyik lakó. Mint mondja, gyakran megtörténik, hogy nagytestű kutyákkal sétálnak a gazdák, méghozzá szájkosár nélkül. Megígértem, hogy ellenőrzöm ezt a kérdést, illetve az ezzel kapcsolatos helyi rendeletet.

A másik, a szökőkút a magyar király előtt. Sajnos nem megfelelően használják és egy hozzám érkező lakó elmondta, hogy egyik ismerőse, aki a kórházban dolgozik, arról számolt be, hogy milyen sok fertőzés okozója, a feltételezések szerint, a szökőkút, illetve annak vize. Azoknak a gyerekeknek, akik pancsolnak a szökőkút vizében, a fülükbe, szájukba, orrukba mehet a víz, ami aztán egy lehetséges fertőzés kiindulásai is lehet. véleményem szerint a Balatonba is bemegyünk, mindenki után. Arról nem is beszélve, hogy naponta látható a televízióban, hogy a világ nagyvárosainak szökőkútjai tele vannak emberekkel.

Nemsokára nem lesz, aki felkérje táncolni a szökőkút szoknyás tündéreit, mert táblák fogják ettől elriasztani a gyerekeket
Fotó: Palocsai Jenő / FMH

Szabó Bakos Györgyné személyes véleményétől függetlenül megígérte, hogy egyeztet a városgondnoksággal és kitáblázzák majd, hogy a szökőkút vize nem ivóvíz és hogy ennek megfelelően engedjék be a gyerekeket.

Kormányhivatal balra tábla nincs, viszont egymásnak némileg ellentmondó kötelező haladási irány annál több
Fotó: Palocsai Jenő / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában