Emberi maradványok is előkerültek

2023.08.02. 11:30

Azonosították a Csákvárnál lezuhant repülősöket (videó)

Egy német Ju-52-es repülőgép lezuhanásának helyszínén talált fontos bizonyítékot minap segítőtársaival Szebenyi István hadszíntérkutató, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület vezetője. Négy légierős katonát sikerült azonosítania, akik 78 éve Csákvár közelében veszítették életüket.

Tihanyi Tamás

A Ju-52-es. Ilyen repülőgép járt szerencsétlenül Csákvár mellett: lőszert szállítottak az ostromlott Budapestre

Fotó: Fortepan

Fejér vármegyét nem kímélte a második világháború, rendkívül sok légiharc dúlt nagyszüleink és szüleink feje felett. A lezuhanások száma jelentős, roncsokat a mai napig lehet találni. Kőhányáspuszta mellett az erdőben például egy Ju-86-os típusú német repülőgép személyzetének tagjai légiszerencsétlenség áldozatai lettek, akiknek emlékét egy félreeső helyen a Vértes egyik hegye, és azon egy emlékmű őrzi. Az esetről a FEOL korábban többször is írt.

FEOL - A német katonai repülőgép kiképző feladat közben zuhant le

Egy másik repülőgép sorsáról azonban sokkal kevesebbet lehetett tudni, két nappal ezelőtt azonban Szebenyi István, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület vezetője rendkívüli bizonyítékokat talált egy másik helyszínen, de ugyancsak Csákvár közelében. Arról a gépről sokáig azt hitték, magyar felségjelzéssel teljesítette a feladatát, azonban most már bizonyos: a Ju-52-es a német légierőhöz tartozott, a 3. szállítórepülő-ezred 10. századának gépeként.

A területen még mindig vannak maradványok, ezért a kutatás folytatódik
Fotó: Had- és Kultúrtörténeti Egyesület

– A helyi amatőrök tizenhárom évvel ezelőtt már rábukkantak a lezuhanás helyére, az tehát már ismert volt, de aztán ők nem folytatták tovább a kutatást – mondta a FEOL-nak Szebenyi István. –  Engem a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség kért fel arra, hogy keressek olyan bizonyítékot, amely alapján a repülőgépet és a személyzetet azonosítani lehet, hátha találok lajstromszámot, ilyesmit. Azt azonban mi sem gondoltuk, hogy nem csak a repülőgépnek találjuk meg a számát, hanem egy katonának a nevét is. Ez bizonyíték, ennek alapján pedig már azonosítani lehetett a négyfős személyzetet. Most újra felnyitják a sírokat, újra nyitják az aktákat és nevesítik a katonákat, akiket annak idején névtelenül hantoltak el Budaőrsön. A megtalált emberi maradványokat is oda viszik majd, és végre kiírják a neveket a sírokra. Ez egy hosszadalmas folyamat, amelynek során értesítik a hozzátartozókat is. De most már száz százalékig biztos, ki volt az a négy fiú.

Amikor a gép még felelhető alkatrészei között megtalálták a számozott kis táblát egy egyenruha cipzárján, még nem sejtették, hogy ez nyomra vezet. A fedélzeti szerelő, Huther Eugén törzsőrmester ruházatán lévő biléta került elő. A közelben több emberi csont is felbukkant. A név alapján Szebenyi István tovább kutatott, és ma már többet tudhatunk arról, kikkel és mi történt 78 évvel ezelőtt Csákvár közelében. Huther Eugén mellett Kühn Helmut, Eberle Fritz és Pfahls Josef eddig eltűntként szerepelt a német nyilvántartásban.

Ez az a kis fém lap, amin Huther Eugén törzsőrmester neve olvasható
Fotó: Had- és Kultúrtörténeti Egyesület

– Ők a Budán bekerítésben harcoló német-magyar alakulatoknak szállították a lőszer utánpótlást. Több gép is felszállt ilyen céllal abban az időszakban, folyamatosan berepülési kísérleteket hajtottak végre, sok szállítógépet elveszítettek útközben. A lezuhanás helyén nem találtunk túl sok lőszert, azaz valószínűleg nekik sikerült eljutniuk Budapest fölé, a Vérmező felett ledobták az utánpótlást tartalmazó kapszulákat, és visszafelé érte őket a találat. Idős csákváriaktól tudjuk, hogy láttak akkoriban ott egy szovjet légvédelmi üteget, az lőhette le őket. A német Junkers tartott vissza Ausztriába, mert onnan szállt fel, onnan hozta az ellátmányt, és már üresen kapták el.

Szebenyi István a helyszínen. Rövidesen egy másik Csákvár közelében lezuhant repülőgép nyomait is kutatja segítőivel
Fotó: Had- és Kultúrtörténeti Egyesület

Szebenyi István elmondta, a területet elkerítették és a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség rövidesen tovább folytatja a munkát. De van más híre is.

– A közeljövőben elmegyünk Csákvár közelében egy másik helyszínre, egy magyar gép lezuhanási helyére, annak a maradványait is megtalálták már több mint tíz éve, de az a kutatás sem folytatódott. Sajnos sokakat csak a könnyen összeszedhető tárgyak érdeklik, maga a történet, az elhunyt katonák sorsa már sokkal kevésbé. A Ju-52-es helyszínén a Német Hadisírgondozó Népi Szövetségnek fontos lesz minden további fellelhető bizonyíték, ezért további feltárások lesznek. De aztán a magyar repülőgép rejtélyét is szeretnénk megfejteni.

Egy régi kép a Kőhányáspuszta mellett lezuhant Ju-86-os roncsáról. Ők balesetet szenvedtek, de a Ju-52-est lelőtték
Fotó: FMH-Archív

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában