Jótékonysági akció

2023.08.22. 15:30

Idén is eredményesen zárult a Gondtalan Sulikezdés Program – mintegy 40 családot tudnak támogatni

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ és a Next Stop Fehérvár immáron hetedik alkalommal indította útjára a Gondtalan Sulikezdés Programot, melynek célja azon rászoruló családok segítése, akiknek jelentős anyagi terhet jelent a tanévkezdés.

Déri Brenda

Fotó: Déri Brenda / FMH

Mint írtuk Székesfehérváron a Next Stop üzletközpontban augusztus 10., csütörtök és 14., hétfő között, öt napon keresztül fogadták az adományokat, melyek idén is szép számmal érkeztek. Mészáros Attila alpolgármester, a kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatóan elmondta: idén nagyon eredményes volt a gyűjtési akció, így közel 40 rászoruló család iskolakezdését tudják támogatni. 

– Bízom benne, hogy az összegyűlt adományok jelentősen megkönnyítik a családok tanévkezdését, akik feltehetően néhány napon belül már meg is kapják a tanszereket – fogalmazott az alpolgármester.

Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője a sajtótájékoztatón elárulta még, hogy a program keretén belül idén jóval kevesebb iskolatáskák érkeztek, mint az előző években, tanszerekből azonban jóval több. 

A felajánlások kiosztását augusztus 23-án kezdik az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai. 

Fotó: Déri Brenda / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában