Lassításra kényszerít az akadály

2023.08.09. 15:30

Megváltozott a forgalmi rend Ráckeresztúron

A helyi iskolás gyerekek által is gyakran használt útszakaszra forgalomlassító eszközöket telepített az önkormányzat.

Héjj Vivien

A kihelyezett virágládák a sebesség körültekintőbb megválasztására ösztönzik a sofőröket

Forrás: Önkormányzat

Az önkormányzat tájékoztatása szerint több hetes előkészítő munka és anyagbeszerzés után a napokban négy forgalomcsillapítást szolgáló virágláda került ki a Hősök terére, a butiksor előtti szakaszra.

– Ezekre azért van szükség, mert néhány erre közlekedő személy gyorsulási pályának nézte a butiksort és rendszeresen nagy sebességgel végigporzott rajta. Ezt szeretnénk megszüntetni a forgalomlassító ládákkal – hangsúlyozta az okokat tájékoztatójában a településvezetés hozzátéve: szeptembertől a gyermekek által is gyakran használt területté válik az említett útszakasz, s ezen ok is hozzájárult ahhoz, hogy a forgalomlassító eszközök kihelyezésére vonatkozó képviselő-testületi döntés megszülessen.

Az önkormányzat továbbá arra kéri a közlekedőket, hogy minden esetben a KRESZ szabályait betartva, az elsőbbség megadásával könnyítsék a közlekedést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában