Ünnepélyes átadó

2023.08.03. 20:00

Modern, korszerű rendelőt kapott Seregélyes-Szőlőhegy (galéria)

A Magyar Falu Programból elnyert mintegy ötvenöt millió forintos pályázati forrásból új külsőt és modern belső tereket kapott a seregélyes-szőlőhegyi orvosi rendelő.

Héjj Vivien

Ünnepélyes keretek között adták át a kívül-belül megújult épületet

Fotó: NAGY NORBERT

Régi álom vált valósággá: megújult orvosi rendelőt üdvözölhetnek Seregélyes-Szőlőhegy lakói. A jövőben az épületben fogadja a településrész pácienseit a gyermekorvos, itt zajlik a felnőtt háziorvosi rendelés, valamint a védőnői ellátás is.

A felújított épület ünnepélyes átadóján elsőként Horváth Sándor polgármester köszöntötte a jelenlévőket, s arról beszélt, több mint egy évtizedes probléma oldódott meg a Liszt Ferenc utcai épület felújításával.

– Ebben az épületben az elődeink szándéka szerint egy orvosi rendelő és egy szolgálati lakás kapott helyett. A folyamatosan változó szakmai elvárásoknak köszönhetően mindig toldoztuk-foldoztuk az épületet, és most, a szolgálati lakás megszüntetve, teljesen átalakítottuk azt. A Magyar Falu Program pályázati lehetőségének köszönhetően közel ötvenöt millió forint forráshoz jutottunk. A projekt elsődleges célja, hogy az itt élő lakosság számára az egészségügyi alapellátás megfelelő körülmények között biztosított legyen – beszélt a részletekről a polgármester, majd kiemelte: a beruházás során az épület komplex felújítására került sor. Sok egyéb mellett új nyílászárókat kapott az épület, új várótermek, pihenőhelyiségek fogadják a betegeket, valamint a tetőhéjazat cseréjére, burkolatcserére és homlokzatfelújításra is lehetőséget adott a pályázati forrás.

– Bízom abban, hogy az itt nyújtott egészségügyi alapszolgáltatások minden ember számára külső segítség és korlátozás nélkül, biztonságosan, kényelmesen igénybe vehetőek lesznek. Biztos vagyok benne, hogy a beruházás a helyi közösségünk életminőségét és társadalmi feltételeinek javítását egyaránt szolgálja – zárta gondolatait a településvezető.

A sikerrel zárult projekt apropóján Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, az elmúlt több mint egy évtizedben 3,5 milliárd forint fejlesztési forrás került Seregélyesre.

– A Magyar Falu Program keretében megpróbáljuk megteremteni azokat a feltételeket, amelyek segítenek abban, hogy a közösség folytatni tudja ezt az utat. Azt gondolom, az elmúlt négy évet sikertörténetként tudjuk bemutatni – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az elmúlt évek eredményeit összegezve elmondta, országosan 600 orvosi rendelő újulhatott meg, 1700 orvosi rendelő eszközállományát tudták korszerűsíteni, valamint a falusi háziorvos hiány enyhítése is sikeres volt: 178 praxist sikerült megmenteni a magyarországi falvakban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában