Közvilágítás

2023.08.31. 14:00

Nem működött a közvilágítás a Sárkeresztúri út egyes részein

Néhány nappal ezelőtt egy internetes bejegyzésben arra hívták fel a fehérváriak figyelmét, hogy a Sárkeresztúri úton egy ideje nem működik a közvilágítás, éjjelente pedig az út egy szakaszán gyakorlatilag koromsötétben kell közlekednie az arra járóknak.

Déri Brenda

Fotó: Pexels

Ahogy minden esetben, amikor áramkimaradásra, meghibásodott közvilágításra érkezik panasz, most is először az EON-nal vettük fel a kapcsolatot, de válaszukból megtudtuk, hogy ezúttal nem náluk van a hiba. Így tovább keresve az illetékeseket a városgondokság vezetőjéhez, Bozai Istvánhoz fordultunk, aki elmondta: 

– Az éjszaka háromszor ellenőrizte az Útügyelet a Sárkeresztúri utat és környékét, két lámpa kivételével minden működött. Az egyik lámpa a benzinkút bejáratánál van, a másik pedig vele szemben a „pecsenyézőnél”. Ezt a kettőt lejelentettem a Ronekonak.

Mint azt bizonyára tudják a Roneko munkatársai végzik a folyamatban lévő közvilágítás korszerűsítést a városban és, ugyan folyamatosan ellenőrzik a működésüket, felléphetnek hibák. Utóbbival kapcsolatban egyébként a Városgondnokság korábban azt kérte, hogy aki bármilyen problémát észlel a közvilágítással, az jelezze a hibabejelentőjükön keresztül. 

Az Útügyelet várhatóan ma este még egyszer ellenőrzi a helyszínt, hogy az említett részeken helyreállt e a közvilágítás. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában