Változás

2023.08.28. 14:00

Új rektora lesz a Kodolányinak

Az egyetem alapító rektora Szabó Péter az egyetem fenntartójával közös megegyezés alapján augusztus 22-én lemondott rektori kinevezéséről. Vizi László Tamás általános rektorhelyettest bízták meg a rektori feladok átmeneti ellátásával.

Horváth-Buthy Lilla

Szabó Péter, az egyetem leköszönő rektora

Fotó: FMH

A Kodolányi János Egyetem hétfőn hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal: már nem Szabó Péter az egyetem rektora.

A személyi változásról az alábbiakat írták: "2023. május 17-én a Kodolányi János Egyetemet fenntartó cégnek új tulajdonosa lett, mely a korábbi egyetemi vezetés eredményeinek elismerése és fenntartása mellett alapvető változásokat kíván életbe léptetni az egyetem életében, integrálva azt egy nagyobb holding, az Albensis Tudásközpont képzési portfóliójába. Így olyan szervezeti és stratégiai változásokat kíván végrehajtani, mely megújult egyetemi vezetést igényel. Ennek részeként az egyetem alapító rektora  Szabó Péter az Egyetem fenntartójával közös megegyezés alapján 2023. augusztus 22-én lemondott rektori kinevezéséről annak érdekében, hogy az egyetem szenátusa által szabályosan kiírásra javasolt pályázat nyomán az új fenntartói elképzelések és az Egyetem számára is a legmegfelelőbb rektort lehessen mihamarabb választani. 

Mits Gergely, a KJE Fenntartó Zrt. vezérigazgatója köszönetet mondott Rektor úrnak a több évtizedes egyetem alapítói, szervezői és irányítói feladatkörben végzett munkájáért, mely nélkül ma a magyar felsőoktatás és különösen Székesfehérvár sokkal szegényebb lenne. Az elmúlt évtizedekben kiadott több mint harmincezer diploma beszédes szám, ahogy a 30 éves egyetemi múlt is. Tekintettel a kialakult helyzetre a 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról 2. § (2) pontja alapján a fenntartói jogok gyakorlója Dr. Vizi László Tamás általános rektorhelyettest bízta meg a rektori feladok átmeneti ellátásával."

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában