400. évforduló

2023.09.24. 19:33

Új nevek a sukorói térképen - avatással, fellépőkkel ünnepelték a település újjászületését (galéria)

Új nevet kapott Sukorón egy tér, egy park és egy liget is – az avatásra a település török utáni újjászületésének 400. évfordulóján, szeptember 23-án, szombaton került sor. Színes programsorozattal készült a község a nagy napra, amely egyben az éves falunap is volt

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Sukoró református családjait 400 éve telepítették a községbe, amellyel gyakorlatilag a település újjászületését is ünnepelheti a lakosság. Az évforduló alkalmából nagy ünnepséget tartottak szombaton, melyet a település összekapcsolt az éves falunapi programokkal. Színes programsorozattal várták a helyieket a református templom előtti Fő térre – mely a délelőtt folyamán új nevet kapott.

Ezzel kapcsolatosan a sukorói önkormányzati határozatot Mészárosné Hegyi Gyöngyi polgármester köszöntőbeszédében olvasta fel, melyből kiderült: a sukorói református templom jobb oldalán lévő kertsáv és imaház előtti zöldsáv szakaszt ezentúl Kálvin János térnek nevezik. Emellett új nevet kapott a sukorói Fő tér parkja, melyet mostantól Móga János parknak neveznek, illetve a kultúrház és a Kis utca közötti zöld terület, amely ezentúl az Aradi liget nevet viseli.  

 

A köszöntő után Fazekasné Domak Anikó énekelt a templomi ablakon keresztül a téren álló hallgatóságnak. Schaffer István történész előadásából ezt követően kirajzolódott Sukoró 400 évvel ezelőtti története: az, hogy a török betörése után a tó környéki lakosság gyakorlatilag a nullával vált egyenlővé. Ám Hasszán pasa Székesfehérvár visszafoglalása után Sukorót sem hagyja sokáig lakatlanul. – A sukorói református eklézsia elveszett pecsétnyomójából ítélve – melynek viasznyomatai ma is számos iraton találhatóak – 1623-ban, 400 éve Sukoró már újra lakott község volt. A falu újbóli betelepítésének – azaz újjászületésének – bizonyítékául szolgáló pecsétnyomó felirata: Sukorói Ref. Ekl. 1623. Ez egyértelműen bizonyítja azt, hogy Sukoró 1623-tól már újból lakott település – mutatott rá a történész, s előadása végén így fogalmazott: - A falu újjászületésének 1623-as dátuma igen nagy jelentőséggel bír nem csak a helyi, de hazánk történelmében is. Az újjáalapítók és leszármazottaik szívósságának, kitartó mindennapi munkájának köszönhető, hogy mi itt és most, ebben a csodálatos községben élhetünk és ünnepelhetünk. Kívánom, hogy az utánunk következő generációk is az idők végezetéig meg tudjanak emlékezni ezen fontos eseményekről és a sukorói idők új kezdetéről.

Színes program vette ezt követően kezdetét a színpadon, fellépőkkel, hagyományőrzőkkel és koncertekkel, de a falu vacsorája – a pörkölt – sem maradhatott el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában