Példás összefogás

2023.11.20. 19:00

Harminc erős kéz vágta és dobálta a tűzifát a hétvégén

A hétvégén Nádasdladányban példaértékű összefogás tanúi lehettünk. A helyi önkormányzat szervezésében több mint 30 ember gyűlt össze, hogy közösen vállaljanak részt a szociális tűzfa feldarabolásában.

Hajdú Marianna

Önkéntesek aprították a hétvégén a szociális tűzfát Nádasdladányban

Forrás: Nádasdladány Község Önkormányzata

Az idei évben az önkormányzat 60 erdei köbméter fára nyert támogatást, amely nagy részét a hétvége során sikerült feldolgozni. Szombaton és vasárnap sokan jöttek össze az önkormányzat udvarán, hogy önzetlenül munkához lássanak. A résztvevők között voltak tapasztalt szakemberek és lelkes önkéntesek, akik együttműködve biztosították a munka zökkenőmentes haladását. Sőt, akadtak, akik egyenesen házhoz mentek segíteni.

–  A fafeldolgozás során a segítők ügyesen dobálták a kuglikat, míg a profi vágók gondoskodnak a tűzifa megfelelő méretreszabásáról. A fakupacok gyors ütemben nőttek, és már a hétvége végére a kérelmezők számára kész állapotban álltak – mondta Varga Tünde, a település polgármestere a Feol.hu-nak.

De nem csak a fizikai munkában mutatkozott meg az összefogás ereje. Sokan ajánlották fel az önkéntesek ellátását, legyen szó az ételről, italról vagy a munka közbeni frissítőkről. Pogácsát sütöttek és egy finom ebédet is biztosítottak a résztvevőknek.

Az önkormányzat kistraktora segítségével a kész tűzifát már a hétvége során elkezdték kiszállítani a rászorulóknak.

A munkás napot a közös ebéddel zárták, ami méltó lezárása volt ennek a rendkívüli hétvégén. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában