Egy egybeforrasztott közösség ünnepe

2023.11.21. 20:00

Istentisztelettel, bejárással és szalagvágással adták át az új óvodát Móron (galéria)

Megtartották a Móri Ábrahám János Református Óvoda és Mini Bölcsőde avatóját. Az ünnepi esemény istentisztelettel kezdődött, és csak azt követően vonultak át a megjelentek a Perczel Mór utca 6. szám alá, átvágni a szalagot, és bejárni a teljesen új intézmény minden egyes termét, szobáját, irodáját.

Palocsai Jenő

Fotó: Hrubos Zsolt

November 21-én délután adták át hivatalosan is a móri református óvodát. Az intézmény az Ábrahám János nevet kapta, ilyen módon is tisztelegve a város egyik kiemelkedően szolgáló lelkipásztora előtt, aki a lakosságcsere idején a kitelepített felvidéki, és a móron élő helyi reformátusokat egy közösséggé kovácsolta. 

A beruházás fedezetére az Országos Református Óvoda Programból 525 millió, a minibölcsőde és a minimbölcsődei férőhelyek kialakítására további 100 millió forint támogatás érkezett. Mindösszesen 625 millió forintból létesült egy 560 négyzetméteres épület, melyben kialakítottak két óvodai és egy bölcsődei foglalkoztatót. A kivitelezési munkák 2021. októberének végén kezdődtek és 2023. nyarán használatbavételi engedélyt kapott az intézmény, amely így idén szeptemberben megnyitotta kapuit az óvodások és bölcsisek előtt. Helyet kapott az épületben egy 88 négyzetméteres többfunkciós tornaszoba, egy sószoba, és logopédiai szoba is, emellett irodák, öltözők, és tárgyaló, valamint melegítőkonyha is. Hátul egy 1400 négyzetméteres óvodai és külön bölcsődei játszótér is létesült, a hozzá tartozó udvari mosdókkal, játéktárolókkal és térkőburkolatú parkolókkal együtt. 

Az ünnepség a református templomban kezdődött, ahol a 167. Dicséret is elhangzott: Jöjj, mondjunk hálaszót / Hű szájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr / Nagy csodadolgot mível. Ezt követően többen is szóra emelkedtek. 

Fotó: Hrubos Zsolt

–Ez egy nagyon fontos mérföldkő. Van egy alapigénk, ami az első korinthusi levélből való, miszerint is, hogy van aki ültet, és van aki öntöz, a növekedést az Isten adja, és ebben a vonulatban vagyunk benne, ami egy nagy dolog, különösen azért, mert mindezt egy olyan városban, ahol jelentős kisebbségben van a protestánsság. Az intézmény neve azért Ábrahám János, mert ő református lelkész volt itt Móron. Persze voltak előtte is, és utána is, és reméljük még lesznek is, de ő volt az, aki 1947-48-ban, a lakosságcsere program során érkező többszáz családot integrálta a helyi reformátusok közé. Fontosak voltak neki a gyerekek, a családok és a református gyülekezet jövője, azé a gyülekezeté, ami akkoriban, az ő ideje alatt megduplázódott. Ez a fajta szolgálat, illetve munka példa számunkra–mondta Veres Péter református lelkész. 

–Egy új épülettel gazdagodott a móri református egyházközség, de nem csak egy új épülettel, hanem új gyermekekkel, új családokkal, új szülőkkel, akik kapcsolatba kerülnek a gyülekezettel. Hálásak vagyunk a Jóistennek, mert a Dunántúli Református Egyházkerületben 10 új óvoda épülhetett kormányzati támogatással. Ezekben az intézményekben közel 800 gyermekkel és így 800 családdal kerülhetünk kapcsolatba és emellett 150 munkatárssal is. Új épület új szolgálat új feladat. Az ige azt mondja, újuljatok meg, testetekben, lelketekben, elmétekben, vagyis egész valótokban és tartósan, ne csak ideig való módon. Irgalmasan, könyörületesen, szeretettel kell cselekedni, a kezünkkel építeni és nem rombolni. Jókedvűnek és életörömmel telinek kell lenni, másokat buzdítani, és levetni a régit, majd felölteni az újat–fogalmazott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. 

Fotó: Hrubos Zsolt

A Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka Nemes Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy: –Mi, reformátusok, és nyilvánvalóan a móri gyülekezet is, azért alapítunk iskolákat, óvodákat, minibölcsődéket, hogy kincseket adjunk a gyermekeinknek, hogy megtanítsuk nekik az Isten igéjét. 

 A templomban az intézmény vezetője is mondott beszédet. 

–Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Ennek az örökérvényű igazságnak tükrében kezdtük meg a munkát szeptember elsején kilenc kollégával, 49 óvodással és hét minibölcsődés kisgyermekkel, valamint az ő családjaikkal. Intézményünk nevelésének középpontjában a református hitünk csírájának elültetése áll, kiegészítve az egészséges életmóddal és a zöld gondolkodásra neveléssel, valamint a játékos német, illetve angol tevékenységekkel. Hisszük és valljuk, hogy csak az embert egységben szemlélve érhetjük el célunkat, kisgyermekeink testi, lelki, szellemi optimális fejlődését–mondta Nikovicsné Naszályi Orsolya, az intézmény vezetője. 

 Fenyves Péter polgármester arra buzdította a nevelőket, hogy töltsék meg az épületet élettel. Mint mondta: 

–Ez csak egy egyszerű hétköznap, de a városunk és az egyház számára ez egy örömünnep, amire mindig emlékezni fogunk. A város vagyona ezzel növekedett, de nem az önkormányzat könyveiben, hanem a város közösségének vagyonában, és ennél örömtelibb nincsen. Az új építmény csupán egy műszaki létesítmény és az a feladat, hogy ezt meg kell tölteni lélekkel. Az a város és az a közösség, aki gyermekintézményt épít, az feltétlenül bízik a jövőben, fogalmazott a városvezető. 

 

Törő Gábor beszédében kitért arra, hogy a két világháború között milyen kiváló volt a magyar oktatás, amelynek intézményeinek jelentős része egyházi fenntartású volt. Emlékeztette a megjelenteket, hogy a kommunizmus érkezésekor ezt a jól működő rendszert tették tönkre az akkori vezetők. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta:–Azt is mondhatnánk, hogy minden egyes ilyen intézmény szeg, az egyházellenes magatartást tanúsító kommunizmus koporsójába.–  Soltész Miklós államtitkár nem csak köszönteni érkezett Mórra, örömhírt is hozott. 

–Egy ezer éves Árpád-kori templom temetőjében nyugszik Bálint Lajos katolikus püspök. Sírkövére az került, hogy 81 évet élt, mert hetedik gyermekként engedték a szülei megszületni. Én köszönöm a mostani szülőknek, akik engedik a gyerekeket megszületni. A Református Óvoda Program és egyéb református óvodaépítéseknek köszönhetően 71 intézmény épült vagy bővült, szerte az országban, ami óriási dolog. Ez 3200 férőhelyet jelent, és ennek része a móri intézmény is. Azért fontos ez, mert egyházaink, kereszténységünk értéke és kultúrája üzen csodálatos tanokkal, erkölcsi tételekkel, hittel és lélekkel. De azt is látjuk, hogy ezeket az értékeket, a nagyszerű üzeneteket mondhatjuk azt, hogy a teremtett világ elleni összeesküvés pusztítja és rombolja. Pusztítja a magzatot, a csecsemőt, a családokat, a közösséget és ezeken keresztül a nemzetet is. Erre nekünk keresztény embereknek válaszolni kell. Jó példa erre, hogy ellopták tőlünk a szivárványt, a szövetségkötés jelképét és egy olyan romboló ideológia szimbólumává tették, amely vét a gyermekek, a családok, a keresztény tanítások ellen. Márpedig egy friss felmérés alapján a magyar emberek 89 százaléka fontosnak tarja a tízparancsolatot.–fogalmazott a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. 

Ünnepi beszédének végén az államtitkár bejelentette, hogy a móri református óvodához hasonlóan fog megvalósulni a bakonycsernyei evangélikus óvoda is. A döntés megtörtént, a forrás rendelkezésre áll. 

Az átadó ünnepség helyszíne egy rövid sétával megváltozott, ugyanis minden megjelent átvonult az új óvodaépületbe, ahol nem kevesebb, mint tíz olló vágta ez a magyar szalagot. Végül, a bejárás során mindenki megismerhette a város legújabb intézményét. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában