Jó reggelt, Fejér vármegye!

Lánctalpmenteset! 

Azon a vasárnapon még aludt a Nap a horizont alatt, amikor lánctalpak csörömpöltek szerte Magyarországon. Az őszi szabadságálmokat szovjet tanklövedékek robbantották szét, s hullottak a vércseppekkel együtt a sárba. A kommunista diktatúra nagyhatalmának ígérete ellenére nem hagyta el az országot, alattomos erői megvárták a legbékésebb vasárnapot, majd sunyi bunkereikből páncélba öltözve bújtak elő, és minden nagyvárosban lőttek arra, ami mozgott. Kézifegyverekkel, utcakővel felfegyverzett suhancok szálltak harcba a tankok áradatával. Ki gondolta volna, hogy akkora túlerővel szemben egy hétig, a következő vasárnapig kitartanak a forradalmár srácok? De megcsinálták. Sokuk jutalma a halál volt, de az életben maradottaknak kijutott a börtönből, a sokévnyi megaláztatásból. 2652 lemészárolt ember, 19 226 sebesült, 340, hóhér által kivégzett ember, több ezer börtönbüntetés, internálás, 200 ezer, hazáját elhagyó magyar. Lesújtó adatok. És 48 év telt el, mire a diktatórikus hatalom egyik jogutódja bocsánatot rebegett. 
’56 vérbefojtását követő 18. évben, november 4-én született egy ismerősöm. November 4. rányomta bélyegét az újszülött kislányra, akit a sors intézetben nevelt emberré, mert maga maradt, szülők nélkül. Kerinél is eltelt már 48 év, de még senki nem kért bocsánatot tőle. Ma ünnepli 49. évét, ma, a nemzeti gyász napján, amikor a 67 évvel ezelőtti gaztettre emlékezünk. Gyász van, de tudjuk, nem véletlenül halt a miniszter, Maléter, az ipari tanuló, Mansfeld s a segédmunkás, Viskovics sem, a forradalom szele a mai napig söpri az utcákról a kommunista diktatúra sötét porát. A megtisztított köveken szüleid helyett kérek bocsánatot! A kiharcolt, tiszta szabadság adjon neked szép éveket! Isten éltessen! És lánctalpmentesen éltesse Isten ezt a hont!