Petőfi utcai csapadékvíz projekt

2023.11.07. 09:00

Új szakasz a fejlesztésben Kőszárhegyen

A Kőszárhegyi Petőfi utcai csapadékvíz elvezetési projekt újabb műszaki szakaszba lépett. Borján Péter a település polgármestere, a fejlesztések részleteit osztotta meg velünk.

Hajdú Marianna

Fotó: Kosztolányi Éva

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, Kőszárhegyen jelentős mélyépítési munkálatokba kezdtek az elmúlt hónapokban, amelynek keretében új csapadékvíz elvezető rendszert alakítanak ki. 

A település vezetőjét kérdeztük, jelenleg hol tartanak a munkálatok.

Mint megtudtuk, körülbelül 150 méter van még hátra a mélyépítési munkálatokból, majd még egy a árokszakasz kiépítése következik, ami már a felszíni vízelvezetést szolgálja, illetve az út másik végéről már a szegélyköveket telepítik.

– A projekt során a völgy felőli szakaszon bekerült a CKT betonréteg és elkezdődött a szegély építése – mondta el Borján Péter a Feol.hu-nak.

Fotó: Kosztolányi Éva

A munkálatok miatt az érintett szakasz teljesen le van zárva, ami komoly változásokat okoz a helyi közlekedésben.

– A szegély kiemelten sérülékeny, amíg az aszfaltréteg közé nem kerül – tette hozzá a polgármester, ami további kihívást jelent a munkások számára, különösen az esős időszak miatt és az építési forgalom sárfelhordása tovább nehezíti a helyzetet. 

– A munkagödrök kiásása miatti sáros területek különös figyelmet igényelnek – magyarázza Borján Péter.

Fotó: Kosztolányi Éva

A Petőfi utcai csapadékvíz projekt lényeges része a település fejlesztésének. Bár a munkálatok bizonyos kellemetlenségeket okoznak az utcában élő ingatlantulajdonosoknak, de az építkezéssel járó előnyök, mint az árvízvédelem és a jobb közlekedési infrastruktúra, vitathatatlanok. A betervezett ütemnek megfelelően haladnak a munkálatok, így várhatóan a hónap végére a projekt lezáródik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában