6 csoportszoba, 72 férőhely, 16 új munkahely

2023.11.30. 10:15

Újabb nagy lépés Etyek fejlődésében: átadták a bölcsődét

Tavaly októberben tették le az etyeki bölcsőde alapkövét, amely 1,043 milliárd forintos európai uniós, valamint kormányzati támogatásból, alig több mint egy év alatt épült meg és tervek szerint 2024 tavaszán nyithatja meg kapuit a legkisebbek előtt. Az új intézmény épületét kedden adták át.

Borsányi Bea

A hivatalos ünnepség után a gyerekek is bejárhatták a csodaszép épületet

Fotó: Dome Laszlo Balazs

Évente 60-70 gyermek születik Etyeken, így biztosan nem marad kihasználatlan a több mint ezer négyzetméteres, 6 csoportszobás és 72 férőhelyes, minden 21. századi igénynek megfelelő vadonatúj bölcsőde, amellyel a község büszkélkedhet és amely – ahogy Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke az átadón fogalmazott – nem csak vármegyei, de országos szinten is kimagasló támogatottságú projektként valósult meg. Hozzátette, a bölcsőde megépítésének szükségességét elsősorban az indokolta, hogy a pályázat néhány évvel korábban történt beadása idején 139 bölcsődés korú, azaz 3 év alatti gyermek élt Etyeken, miközben összesen 21 bölcsődei férőhely volt a településen. Az is prognosztizálható, folytatta Molnár, hogy a község ütemes fejlődésének köszönhetően a kisgyermekek száma a jövőben tovább nő. Végül kiemelte, a bölcsőde megnyitásával 16 új munkahely is létrejött Etyeken. 

Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő az átadón mondott köszöntőjében arra mutatott rá, hogy a magyar kormány nem csak az eredetileg megítélt összeget, de azon felül többletforrást is biztosított az etyeki projekt megvalósításához, amire azért volt szükség, mert a pályázat beadása, a tervek megszületése és a kivitelezés közötti időben jócskán megváltoztak a körülmények és erősen megemelkedtek az építőipari árak is.

Az épület minden 21. századi igényt kielégít
Fotó: Döme László Balázs

Zólyomi Tamás, Etyek polgármestere úgy fogalmazott, valódi ünnepnap a bölcsőde átadása! Kiemelte: minden egyes megszületett magyar gyermek nemzetünk megmaradásának záloga, ezért fontos, hogy méltó körülmények között nevelhessük őket. Az átadón az is elhangzott, a település fejlődésének újabb mérföldköveként hamarosan elkészül a szintén teljesen új építésű egészségház is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában