További felülvizsgálati indítványnak nincs helye

2023.11.08. 14:45

Végleges ítéletet hozott a Kúria a Duna-mente - Fejér megye különleges gazdasági övezettel kapcsolatban zajlott perben

Szerda délelőttre megszületett a fellebbezhetetlen és támadhatatlan ítélet. Lezárult a két éve húzódó per, melyben a Kúria pervesztesnek a pert indító dunaújvárosi önkormányzatot ítélte meg, ez pedig azt is jelenti, hogy az önkormányzatnak több mint 10 millió forint perköltséget is ki kell fizetnie.

Déri Brenda

Molnár Krisztián, ahogy éppen a kezében tartja a Kúria ítéletét

Fotó: Déri Brenda / FMH

A Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián egy rendkívüli sajtótájékoztató keretében számolt be szerda délelőtt a Kúria döntéséről, valamint a per előzményeiről és a különleges gazdasági övezet indokoltságáról is beszélt. 

Még 2021 júliusában került sor Fejérben – országosan harmadikként – a különleges gazdasági övezet létrehozására, ami Dunaújváros mellett érinti Iváncsát, Adonyt, Kulcsot és Rácalmást. Igen ám, de ezen övezet csak úgy jöhetett létre, ha az erre vonatkozó törvény három feltétele közül legalább egynek megfelel. Az egyik ilyen kritérium, ha a térségben olyan 5 milliárd forintot meghaladó beruházás zajlik, amely ezt indokolttá teszi. A másik, ha a vármegye területére jelentős gazdasági kihatással bír az adott beruházás, az utolsó pedig, ha ezzel megakadályozzák a munkahelyek elvesztését, avagy újakat teremtenek vele. 

A Duna-mente-Fejér megye különleges gazdasági övezet – mondta az elnök – kapcsán nemhogy egy, hanem mindhárom feltétel teljesült, hiszen a megye jelentős részére gazdasági kihatással bír, az 5 milliárd forintot jócskán meghaladja és rengeteg munkahelyet teremt. 

– Ha csak az SK-t vesszük figyelembe, az már magában 2500 új munkahely, a török Yyaris Kabin újabb 150 és a Hankook Tire is több 100 új állást fog biztosítani. Azt reméljük, hogy a térség jelentős fejlődésen fog átesni ennek következtében, az ott élők életkörülményei pedig nagy mértékben javulnak az elkövetkezendő időszakban – fogalmazott Molnár Krisztián.

Majd kitért arra, hogy a fent ismertek tudatában a dunaújvárosi önkormányzat két oldalról is ’támadást’ indított. Egyrészről politikai oldalról próbálta gyengíteni a különleges gazdasági övezett támogatottságát, majd, amikor ez megdőlt és kudarcot vallottak, akkor a jogi szférában igyekezték érvényesíteni az akaratukat. Az ügyben elsőként a Székesfehérvári Törvényszék döntött, amely a dunaújvárosi önkormányzat számára kedvezőtlen döntést hozott, éppen ezért felterjesztették követelésüket a legfelsőbb bíróság elé, azaz a Kúriához, amely a november 8-án meghozott ítélettel újfent megerősítette a székesfehérvári döntést, azaz jogtalan a dunaújvárosi önkormányzat különleges gazdasági övezetre vonatkozó követelése. Az ítélet végleges, így további felülvizsgálati indítványnak nincs helye, ez pedig azt is eredményezi, hogy a pervesztes állja ezt perköltséget, amely mintegy 10 millió forintba fog kerülni. 

A Közgyűlés elnöke azt is elmondta még, hogy ezen felül is vannak még perek, amelyek a ma meghozott ítélet miatt várhatóan ugyanígy végződnek, így azok költségeit is ki kell fizetnie az önkormányzatnak.


 


 


 


 


 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában