XI. Újszövetség Maraton

2023.12.03. 15:00

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A hagyományokhoz híven idén 11. alkalommal rendezte meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház az Újszövetség Maratont, advent első vasárnapján.

Feol.hu

Fotó: Vörösmarty Színház

A tradíciókhoz hűen a rendezvény nyitányaként kora reggel Vargha Tamás parlamenti államtitkár; Cser-Palkovics András polgármester; Szikora János a színház igazgatója; Ugrits Tamás püspöki irodai igazgató; Berze János református elnöki lelkész; valamint Bencze András, evangélikus lelkész közösen gyújtották meg az előcsarnokban az első adventi gyertyát, a Vox Mirabilis kórus előadásának kíséretében.

Fotó: Vörösmarty Színház

Az eseményen a négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával Jézus életét idézte meg a közösség. A békés, áldott hangulatú maratonon 40 evangéliumi történetet olvasott fel 40 fehérvári lakos, melyet az esemény iránt érdeklődő nézők kísértek végig elmélyült figyelemmel.

 Szikora János, a teátrum igazgatója úgy fogalmazott, hogy az Újszövetség Maratonnal olyan alkalmat szeretett volna teremteni a színház, amely mindenkinek szól, ahol összegyűlhetnek az egymás lelkiségében osztozó emberek, akik ebben az alkalmi közösségben élhetik meg az élet könyve megszólaltatásának élményét és az evangélium igazságát.

Fotó: Vörösmarty Színház

A színpadon a szent történetek között a Vox Mirabilis kórus adott műsort, valamint a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium diákjai emelték a nap fényét zenei produkcióikkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában