Karácsonykor a Föld az Éggel összeér

Mindig szívesen idézem fel gyermekkorom karácsonyait, amikor még mind együtt voltunk. Büszkeséggel tölt el, hogy olyan családban nőhettem fel, ahol mindig a szeretet és az összetartás volt a mozgatórugó, nem csak az ünnepek alatt. Hiányoznak azok a karácsonyok, amikor reggeltől estig mentünk, amikor a "zámolyi mamánál" két asztalnál sem fértünk el, és aki olyan ételeket varázsolt az asztalra, amelyeket soha életemben nem fogok tudni reprodukálni, tette mindezt a legnagyobb szeretettel, akkor is, ha éppen fájdalmak gyötörték. A lakoma után a cserépkályhának dőlve pedig csak élveztük az ünnep varázsát, nem is gondolva arra, hogy egyszer ez megszűnik létezni és az ünnep sosem lesz már ugyanolyan. Majd rohanás édesanyám testvéréhez, ahol a másik mama már ott ült a kanapén, ahol mindig szokott és akinek szeme különösen csillogott, mikor meglátott minket. Lakoma ott is, és persze ajándékok, amelyek gondos csomagolását gyorsabban és precízebben takarítottuk el, mint egy iratmegsemmisítő. Jöhetett az éjszakába nyúló családi társasjátékozás, az a bizonyos ki nevet a végén, amely a mi családunk esetében sokkal inkább volt ki sír először. Aztán elhangzott édesapámtól a bizonyos mondat: na, lassan indulunk, amelynek meglepő módon nem mi voltunk a legnagyobb "áldozatai", hanem a nagymamám, aki azt szerette volna, hogy ezek a pillanatok sose érjenek véget, így a reakció mindig minden évben ugyanaz volt: ilyen korán, Laci? Hiába múlt el már este tíz óra is olykor. Most már értem a kérdést, hogy miért féltek annyira a múló pillanattól a nagyszüleink. Mert ők már tudták azt, amit már én is, hogy ezeket már sosem fogjuk újra átélni. Elfeledni sem fogjuk, hiszen 15 év távlatában is órákat tudnék regélni ezekről a csodálatos időkről és hiszem, hogy karácsonykor az Ég a Földdel összeér, és eljönnek ők, melegséget varázsolva a szívünkbe, amely millió darabra hullott, mikor itt hagytak minket.  Elköltöztek oda, ahova még repülővel sem jutni el, de ránk bíztak egy hatalmas feladatot, hogy a karácsonyi csodát, amelyet egykor ők teremtettek meg, mi adjuk tovább majd gyermekeinek, unokáinknak.