Erőt meríthetünk a török kapcsolatból

Sok politikust, közéleti embert fedeztem fel a meghívottak között, akik helyet foglaltak a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Varga Mihály pénzügyminisztert, Schmitt Pál korábbi köztársasági elnököt, Ferencz Orsolya miniszteri biztost látom először, de nyilván sokan mások is lehetnek a teremben: Törő Gáborral, a vármegye országgyűlési képviselőjével például még az előtérben kezet fogtam. Elfoglaltam a helyem, miközben körülöttem mindenki a fejét forgatta, ugyanis nem messze az első soroktól, egy felső páholyban ült a két miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan és Orbán Viktor, valamint Novák Katalin, hazánk köztársasági elnöke, akiket a színpadról köszöntöttek.

Aztán kezdetét vette a műsor, amelynek során magam is meglepődtem rajta, mennyire tetszenek a táncok, a zene, egyáltalán a látvány és mennyire magával ragad a hangulat. A török és a magyar népi kultúra gyöngyszemei gurultak végig a szemem előtt és képzeletben az évszázadokon. Örültem nagyon a kerengő derviseknek, mert egyik törökországi utazásomon sem sikerült látnom őket, aztán magamban felnevettem, amikor színpadra perdültek a hajdú táncosok. Hát persze, hiszen a hajdúk egykor török szövetségben harcoltak a Habsburg birodalommal szemben a magyar szabadságért – esett le a tantusz nyilván a legtöbbeknek a nézőtéren. Aztán véget ért a gála és már majdnem elfelejtettem az egészet, amikor tegnap vezetés közben egy hírre figyeltem fel.

Mohács városa országos versíró pályázatot hirdetett hazánk 2026-ban esedékes eseménysorozata, a mohácsi csata 500. évfordulójára való méltó megemlékezés jegyében. Azért beszélnek erről már most, mert a pályaműveket 2024. május 31-ig beérkezően kell feltölteni a vers.mohacs500.hu internetes oldalra. A részvétel egyébként ingyenes. A szervezők azt állítják, az 1526. évi csata a magyar nemzet és a keresztény Európa történelmének olyan meghatározó eseménye volt, amelynek évfordulója történelmi, kulturális, nemzet- és külpolitikai, illetve térségfejlesztési szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír. „A jövő számára nincs nagyobb kincs, mint egy remekmű, legyen az emlékhely, egy műalkotás, vagy éppen egy vers”, szögezik le a pályázat kiírói.

Igen, miközben a hajdúk táncoltak Erdogan elnök valószínűleg legnagyobb megelégedésére, eszembe jutott Mohács is. Vélhetően nem voltam egyedül ezzel. Mohács azonban a történészek egy része szerint mást is üzen a jelenkornak, mint a vereség tényét, ezt pedig egyre többen fogalmazzák meg a széles nyilvánosság előtt. Cey-Bert Róbert Gyula írót érzelmi kapcsolat fűzi a török néphez, egy regénye, az Atatürk magyarjai például a török függetlenségi háborúról szól, bemutatóját annak idején a Budapesti Török Kulturális Intézetben tartották. Ahogy munkái általában, az Atatürk magyarjai is tanulságos olvasmánya lehet a jelenkori magyarságnak. Lényege nem más, mint az, hogy török példán át mutassa be a nemzeti összefogás szükségességét. A korábban a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán előadásaival nagy népszerűségre szert tett író egyik vesszőparipája az, hogy a távoli múltba visszanyúló történelemismeret az erős nemzettudat alapja. Minél távolabbi időbe képes visszavezetni egy nép ősei eredetét, annál erősebbé válik.

Cey-Bert Róbert Gyula műveiben leleplezi, hogy a Habsburg udvarnak mennyire ellenére volt, hogy az uralmukkal szemben folytatott Bocskay, Bethlen, Thököly és Rákóczi szabadságharcok vitéz szellemét a szkíta-hun rokonságtudat nagymértékben megerősítette. Tehát meg kellett törni ezt a szellemet, háborút indítottak a szkíta-hun-magyar történelmi folytonosság ellen. Az egykori ötvenhatos szabadságharcos leírja azt is, hogy a nemzettudat elleni háború helyrehozhatatlan károkat okozott a magyarságnak, megkönnyítette az asszimilációt az elcsatolt területeken, miközben a trianoni csonka-Magyarországon százezrek, talán milliók vesztették el nemzeti tartásukat, apáik, nagyapáik erényeit. A Habsburgok után Rákosi és Kádár bolsevikjai pedig nagy buzgalommal folytatták a szkíta-hun-magyar történelemtudat emlékének az eltörlését, számukra ugyanúgy fontos volt – liberális köntösbe bújt követőiknek ma is az – a magyar nemzeti értékek megsemmisítése. A finnugor elmélet, egy nyelvészeti feltételezés pedig jó fegyvert adott a kezükbe.

Cey-Bert Róbert Gyula úgy gondolja, egyetlen komoly szövetségesünk maradt, akikkel sajnos nincs közös határunk, az pedig Törökország. Mellettük ott vannak a közép-ázsiai török-türk államok a Kaukázusban, az azerik, kazahok, üzbégek, kirgizek, türkmének és mások, akik a testvéreiknek tekintenek bennünket. Ha megnézzük a jelenlegi helyzetünket, keleten élnek azok a népek, akik rokonszenveznek velünk, nyugaton ilyenek már nincsenek, állítja az író. És mit gondol Mohácsról? Szerinte félremagyarázták a százötven éves török elleni háborút és a mohácsi csatavesztést is. Azt állították, hogy a keresztény Európát védtük, de valójában a Német-római Birodalmat, a német érdekeket védtük, nem pedig a kereszténységet és Európát. Hiszen Mohács idején I. Ferenc francia király még tüzérséget is küldött a törököknek, annyira komolyan vette a velük való szövetséget, a tengeren pedig velencei gályák szállították át az oszmán hadsereget a Boszporuszon. Azaz a támadásban keresztény erők működtek közre, mert a franciáknak az volt az érdekük, hogy erősítsék a németek ellen induló törököket. Minket pedig rábeszéltek arra, hogy védjük meg a „kereszténységet”.  Az író annak ellenére hangoztatja ezt az álláspontját, hogy jól tudja: erről nem tanácsos beszélni, mert általánosan elfogadott vélemény szerint mi a kereszténységet védtük. Ám ha valaki jobban belenéz a történelmi kártyákba, világos lesz a kép. Mindezekkel a tudásunkkal a háttérben rendkívül fontosnak tartja a magyar-török kapcsolatok megerősítését, Erdogan elnök látogatását és a közös kulturális emlékévet. Amely immár megkezdődött.