Fontos mérföldkő

2024.01.11. 14:30

Vége az utakra zúduló csapadékvíz problémájának?

Fontos mérföldkőhöz érkezett Baracska településének fejlődése azzal a 150 millió forintos uniós támogatással, amely lehetővé tette a település belterületi csapadékvíz elvezetését. A munka decemberben lezárult, ám a polgármester elárulta: vannak még teendők a projekt kapcsán.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

A környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések sorába kapcsolódik az a nagyívű projekt, melynek hivatalos befejezésére tavaly év végén, december 18-án kerülhetett sor Baracskán. A település csapadékvíz elvezető rendszerének kiépítésére a Széchenyi és Templom utca kereszteződésében kerülhetett sor. Szőlősy Béla Attila polgármester a feol.hu-nak azonban hangsúlyozta: a hivatalos zárásra ugyan sor került, ám a kivitelezés során felmerültek miatt még szükségesek garanciális javítások. Ezekre kerül sor a közeljövőben.

A csapadékvíz-elvezetés helyreállítása Baracskán fontos feladat, nem csak a környezetbiztonság miatt, de azért is, hogy csökkenthető, megelőzhető legyen a helyi vízkár okozta veszélyeztetettség és az ehhez kapcsolódó egyéb kár kialakulása. A nagy esőzések ugyanis már régóta problémát okoztak a településen: a hirtelen érkező csapadék nagy sebességgel mozgó hordalékos vizet és iszapot vitt az utakra, árkokba, sőt, még a lakóterületekre is.

A 150 millió forintos projekt részeként most sok minden megvalósulhatott: az eróziót megelőzendő úgynevezett övárkot építettek a külterületi és belterületi vízgyűjtő határán, mélyítették és betonnal burkolták a meglévő vízelvezető árkokat, ahol szükségessé vált, átépítették a kapubejárókat, szintezték az átereszeket. Összességében - tudtuk meg -, több mint 2 kilométernyi árokrendszer készült el Baracskán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában