Arcanum

2024.03.04. 21:00

Fejér évfordulós emlékei

Palocsai Jenő

Nem csak a nagyvilág volt kegyetlen

Kereken 110 évvel ezelőtt, a nagy háború kezdetének évében, Fejér megye egyik kistelepülésén is véres események zajlottak. A Fehérvár és vidéke március 4-én így ír erről:–Véres kimenetelű mulatságot rendeztek az elmúlt vasárnap a vajtai legények egy ottani vendéglőben. Tóth István már régebb idő óta haragot tartott Takács Györggyel és ezt a mulatságot szemelte ki, hogy kitöltse bosszúját haragosán. Javában folyt a tánc, amikor Tóth István a szintén táncoló Takács György mellé lépett és kérte, hogy menjen ki vele az udvarba, mert mondani akar valamit. Takács tagadó választ adott. A következő pillanatban valaki leütötte a terem lámpáját s a sötétben egy revolverlövés dördült el. A táncoló párok riadtan rebbentek széjjel, valaki gyufát gyújtott, melynek világánál azután véres látvány tárult a mulatók elé. Takács György hatalmas vértócsában feküdt a földön, tőle néhány lépésnyire Tóth István állott, kezében a még füstölgő revolverrel. Tóth főbelőtte haragosát. Takács sérülése bár súlyos, de nem életveszélyes.

Meglógás helyett csak lógott

Egy másik bűneset is történt 1914-ben, amit megírt a Fehérvár és környéke március 4-én. Egy peches betörő esete a következőképpen alakult:–Bokor József szilfamajori legény az elmúlt hét egyik éjjelén az ablakon keresztül betört Szakács István lakásába. A sötétben tapogatódzó betörő az alvó háznép közül valakit megérintett, mire az felébredt és lármát csapott. Bokor menekülni próbált, de az ablak reteszén ruhájánál fogva fennakadt. A csendőrök letartóztatták.

Egy családi idill került közszemlére 

Egy korabeli valóságshow nézői lehettek a Kossuth utca lakói 1914. A Fehérvár és környéke március 4-én megjelenő számában egy ironikus cím alatt jelent meg az eset:–Családi idill az utcán. Az éjszaka fél 12 órakor a Kossuth utcán Vincze Imre népzenész összeveszett a feleségével, aki a mulatozásból akarta férjét hazavinni. Éktelen lármát csaptak, az asszony sikoltozott, úgy, hogy a Vörösmarty téren posztoló rendőr is meghallotta. Próbálta őket csillapítani, de mikor látta, hogy minden kísérlete hiábavaló, bevitte a veszekedő házaspárt a rendőrségre. Megindult ellenük az eljárás utcaicsendháborításért. Ezenkívül a derék házasfelek kölcsönösen is feljelentették egymást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában