Szent helyek a föld felett és a föld alatt

2024.03.04. 15:00

Hétvezér est Fehérváron – A „Belső Föld” misztériuma

A Fejér Szövetség 629. Hétvezér estjén Born Gergely magyarságkutató Szent helyek a föld felett és a föld alatt címmel tart előadást március 5-én, kedden 18 órakor Székesfehérváron, a Királykút Emlékházban. (Born Gergely – betegsége miatt – a korábbi időpontra már betervezett előadását most tartja meg.)

V. Varga József

Belső Föld – Agartha. A fantáziarajzon Sherana „tündérlányotok”

Fotó: Facebook

– Born Gergely tanár, magyarságkutató a szakrális népművészet és a magyar műveltség tanítója – mondta el lapunknak Boór Ferenc, a Fejér Szövetség társelnöke. – Az előadó nem először szerepel a Hétvezér esték programján: 2015-ben és 2016-ban egy emlékezetes, három részes előadássorozatban mutatta be a magyar néptánc szakrális jegyeit A magyar néptánc titkos üzenete címmel; legutóbb pedig 2023 novemberében járt Fehérváron, mostani előadása az akkor megkezdett Szakrális helyek című előadásának a folytatása.

Mitől szent egy szent hely? Hogyan működnek e helyek, s mi velük a dolgunk, melyek a hiteles működtetés feltételei? Hogyan működik a Kárpát-medence egésze, és milyen küldetést jelöl ki a szent helyek tekintetében? Mi található a szent helyek alatt? Hogyan függ ezzel össze a Pálos Rend feladata? Mi az igazság a „Belső Föld” misztériumával kapcsolatban? – a magyarságkutató ezekre a kérdésekre keresi a választ előadássorozatával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában