Nyári tábor

2024.03.22. 19:00

Ingyenes táborozási lehetőség a SZÉNA Egyesületnél

A Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap és Székesfehérvár MJV Önkormányzatának támogatásával megvalósuló nyári táboraiba hirdetett pályázatot a SZÉNA Egyesület, melynek keretében ingyenes részvételi lehetőséget biztosítanak a nyertes pályázó, székesfehérvári gyermekek részére.

Feol.hu

Az egyesület minden évben kiemelt feladatának tekinti a szünidei gyermekfelügyeletben való segítségnyújtást, hiszen ez az időszak minden kisgyermekes családnak komoly nehézséget jelent. Az idei évben 2 turnusban is szerveznek napközistábort, ahol csapatépítő játékokon, kreatív foglalkozáson, kiránduláson és sütikészítésen is részt vehetnek a táborozó gyerekek. 

A pályázatra olyan székesfehérvári rászoruló gyermekek szülei jelentkezhetnek, akiknek komoly nehézséget jelent az iskolai szünetben tartalmas és szórakoztató programokat nyújtó táborba küldeni gyermeküket. A tábor valamennyi programját és napi 3-szori étkezést térítésmentesen biztosítják a nyertes családok gyermeke számára. A szülőknek lehetőségük van 2 turnus közül választani, így a július 15-én vagy a július 22-én-én induló tábort jelölhetik meg. Az ingyenes részvételi lehetőségre a www.szena.hu honlapról letölthető pályázati adatlappal lehet jelentkezni. A kitöltött dokumentumot legkésőbb április 14-ig kell emailben vagy postai úton eljuttatni az egyesülethez. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában