Erős volt a szezonnyitás

2024.03.09. 18:30

Szép számmal voltak érdeklődők és árusok is Fehérvárcsurgón

A nemrégiben megjelent plakátnak megfelelően havonta lesz bolhapiac a település tavaly átadott piacépületében. Az évadnyitó árusítás, ahol magánszemélyek tehették a vevők elé saját, otthon feleslegesnek ítélt dolgaikat, sokakat érdekelt.

Palocsai Jenő

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

A helyi termelői piac, megépítése és felavatása óta rendszeres találkozóhely a termelők és a vásárlók számára. A téli hónapok múltán újra igény lett a bolhapiacra, így őszig minden hónapban egyszer kitelepülhetnek a magánszemélyek, hogy eladják azt, ami otthon feleslegesnek bizonyult.

Widermann Éva szívesen elbeszélget a vevőkkel, és bizonytalan vásárlók esetén jól is jön a hozzáértése
Fotó: Palocsai Jenő  / FMH

– Sokan jönnek eladni és venni is. Jönnek ide fiatalok, idősek, anyukák a gyerekekkel, de árusok is, hiszen mindenkinek van olyan ruha a szekrényben, ami csupán szekrényfoglaló, amit nem hord esetleg évek óta. A gyerekruháknak nagyon nagy piaca van. Egy rugdalózóért 2-3 ezer forintot is elkérnek a boltokban. Itt 500-800 forintért hozzá lehet jutni és azért azt is látni kell, hogy a gyerekruhákat legfeljebb pár hónapig hordják az apróságok, mert aztán kinövik, szóval nem mennek tönkre sosem – fogalmazott Widermann Éva, akitől megkérdeztük, hogy határozott céllal jönnek-e ilyenkor a vevők, vagy nézelődnek, és aztán rábukkannak valamire, amit szeretnének, tettük fel a kérdést a ruhaneműk széles választékát kínáló árusnak.

Fotó: Palocsai Jenő  / FMH

– Mindkettő igaz. Vannak itt olyanok, akik azonnal a régiségkereskedőhöz mennek, ők eleve azért is jönnek ide. Az anyukákkal más a helyzet, őket úgymond egy kicsit meg kell győzni. Meg kell kérdezni, hogy milyen méretű ruha kell, hogy kisfiúnak vagy kislánynak kell-e, és nem ritkán megbeszéljük azt is, hogy miből milyet hozzak, esetleg a jövő hónapban, de vannak nagyon bátortalanok is. Rajtuk azonnal lehet látni, hogy csak körbemennek, de nem fognak venni semmit – mondja Widermann Éva.

A szóba hozott régiségkereskedőt is megkérdeztük a vásárlók szokásairól, és hogy milyen tervekkel érkeznek az árusok asztalai közé?

– Nyugodtan állíthatom, hogy céltudatosan érkeznek a vevők a bolhapiacra. Tízből öt mindenképpen tudja, hogy miért is jött ide. Van jó pár műszaki cikk, amellyel valamennyi korosztályt meg lehet célozni, mert mindenki vevő rá, az egészen fiatal éppúgy, mint a legidősebbek. Ennek megfelelően gyakorlatilag minden hozzám érkező igényeit ki tudom elégíteni, így elég sokan vásárolnak tőlem – mondta elégedetten Nagy István.

Műszaki dolgokban nem lehet kifogni rajta. Nagy István a szerszámoktól, a fényképezőgépeken át a szoborig mindent árul
Fotó: Palocsai Jenő  / FMH

A vevők már kevésbé nyilatkoznak szívesen, ám távozás közben sikerült az egyiket megállítani a kapun túl. A magát megnevezni nem kívánó hölgy elárulta, hogy számára elsősorban kikapcsolódás, ha elmegy a piacra.

– Sokat beszélgetek, aztán megnézem az árukat, egyiket alaposabban a másikat csak futólag, és bizony gyakran látok olyat, ami érdekelne, de aztán mégis úgy döntök, hogy nem veszem meg. Amit ezzel megspórolok, azt elköltöm vagy egy kis sajtra, vagy egy darab füstölt kolbászra – mondta a nagy szatyorral távozó asszony.

Havonta lesz tehát bolhapiac Fehérvárcsurgón, egészen őszig, és ahogy a vásárló is mondta, nézelődni is érdemes, mivel az őstermelők is mindig ott vannak. Egy régi, de még mindig jó könyv mellé helyi bort, mézet, füstölt árut és kiváló kézműves sajtokat is lehet venni.

Fotó: Palocsai Jenő  / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában