Sikeres pályázat

2024.04.18. 14:30

Biodiverz parkot alakítottak ki a szári óvoda udvarán

Háromszor már elnyerte a Zöld Óvoda címet a szári Napsugár Kindergarten Óvoda, ahol ezúttal a negyedik elismerésre „hatjanak”. Ezért is pályáztak a K&H állatbarát ligetek programjában és kerültek a közé a 30 hazai óvoda és iskola közé, amelynek udvarán biodiverz parkot alakítanak ki a támogatásnak köszönhetően.

Borsányi Bea

Metzgerné Speier Katalin és a gyerekek

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A 100 négyzetméteres területen kialakított biodiverz parkokban a gyerekek a növények jótékony hatásai mellett az állatokat is közelebbről megfigyelhetik. – Az utóbbi évtizedekben hatalmasat változott az élet vidéken is, nagyon kevesen tartanak haszonállatokat, a kerteket sem művelik olyan intenzíven, mint régen, így a falusi gyerekek többségének is külön meg kell mutatni a környezet értékeit és meg kell őket tanítani arra, hogyan viszonyuljanak hozzájuk – mondta Metzgerné Speier Katalin igazgató, akitől azt is megtudtuk, eddig már háromszor nyerték el a Zöld Óvoda címet, melyet három évente kell újra megpályázni. Ez Száron éppen most aktuális. Ahhoz pedig, hogy az intézmény elnyerhesse az Örökös Zöld Óvoda címet, ötször kell sikeres pályázatot benyújtani a programban. A szári óvodában feladatuknak érzik a gyerekek környezettudatosságra nevelését, az egészséges életmód alapjainak lerakását. 

Ehhez járul hozzá egy újabb szelettel a biodiverz park, amelybe ma a 10 millió Fa Alapítvány önkénteseinek segítségével négy fát – egy barkócaberkenyét, két almafát és egy körtefát – ültettek el, amik mellé 12 különféle vad gyümölcsöt termő cserje is került, többek között húsos som, fanyarka és fekete berkenye. A gyerekekkel közösen aztán 12 különböző fűszernövényt is elültettek az óvoda udvarán, amelyek közül nem hiányozhatott a svábok jellegzetes fűszere, a rozmaring sem. Ugyancsak velük együtt építettek gallyakból sünlakot, hiszen a növények mellett a 100 négyzetméteres területen élőhelyeket is teremtenek a programban. Mindez természetesen játékos keretek között zajlott, amiben volt mese, kérdezz-felelek játék és kincskeresés is, ugyanis a fűszernövényeket a mese alatt eltűntették a huncut manók.

A parképítésben a lelkes nagycsoportosok vettek részt
Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában