Közeleg a háromezer

2024.04.13. 17:00

Egyre gyűlik a megmentésre váró anyagok száma Fehérvárcsurgón

Már közel háromezer helyi születésű, jelentőségű, dokumentumot, illetve fotót tettek közkinccsé és egyben védetté a Topotéka rendszerrel, és további anyagokat is várnak az értékgyűjtők.

Palocsai Jenő

Valaha sok ember megélhetését jelentette Csurgón a káposzta, melyet akkoriban szekerekkel szállítottak a piacra

Fotó: Topotéka Fehérvárcsurgó

 A Topotéka egész Európát átölelő digitális értéktár, ahová országok, régiók, települések csatlakoztak, és csatlakozhatnak, ide feltölthetik, megmenthetik, és közkinccsé tehetik régi időkkel kapcsolatos fényképeiket, írásos dokumentumaikat.

Béke Királynője-szobor megszentelése 1943-ban
Fotó: Topotéka Fehérvárcsurgó

– Településünk 2020-ban kérte felvételét ehhez az értékközösséghez, bekapcsolódtunk ebbe a digitális rendszerbe, és elindítottuk a Topotéka Fehérvárcsurgó internetes oldalt. Az itt élő emberek szempontjából fontos a községünk-közösségünk múltjának megismerése, hiszen a jövőnk a múltunkból és jelenünkből épül fel. A Topotéka Fehérvárcsurgó internetes oldal célja, küldetése, feladata településünk hagyományainak, szokásainak bemutatása a településünkön készült régi dokumentumok, fotók és más írásos anyagok összegyűjtésével, erre az oldalra való feltöltésével, ezzel megmentve az egykor készült, és megismételhetetlen emlékeket – mondta Rajki Péter alpolgármester.

Disznóvágás Simonéknál, 1978
Fotó: Topotéka Fehérvárcsurgó

Mint megtudtuk több mint 2300 fotó és 400 dokumentum található a Topotéka Fehérvárcsurgó digitális értéktárban, és ez sok támogatónak és pár lelkes segítőnek köszönhető. Utóbbiak közül is kiemelkedik a helyi értékek közkinccsé tételében Simon Pál és áldozatos munkája, amit a Topotékával kapcsolatosan végez. A fáradhatatlan értékmentő 2020 óta gyűjti, rendszerezi, majd feltölti a dokumentumokat, sosem szunnyadó lelkesedéssel.

– Kérjük, akik rendelkeznek Fehérvárcsurgó múltjáról képekkel, dokumentumokkal, keressenek fel bennünket és tegyék elérhetővé ezen értékeket, az oldalt felkereső érdeklődők számára – hívta fel a figyelmet az alpolgármester.

Csurgói leventék, 1926
Fotó: Topotéka Fehérvárcsurgó

A kapott anyagok minden szempontból biztonságban lesznek, ugyanis a Topotéka Fehérvárcsurgó oldalra feltöltött fotók, dokumentumok, videók szerzői jogvédelem alatt állnak és további megosztásukkor/felhasználáskor kötelező a forráshely megjelölése.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában