Eredményes nap Velencén

2024.04.07. 20:57

Hadüzenet az illegális hulladéklerakó helyek ellen (galéria)

Szombaton az időjárás is kedvezett annak az akciónak Velencén, amelyet a kormány felhívásához csatlakozva az OPSZ és a Fejér Vármegyei Polgárőr Szövetség rendezett az északi strandon és környékén.

Feol.hu

Forrás: Pintér László

Cseh István a Fejér Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke köszöntötte az ötven polgárőr egyesület vezetőit és több mint hetven tagját, akik eljöttek Velencére.
Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke megnyitójában elmondta, hogy Magyarország kormánya 200 millió forinttal támogatja a polgárőrséget ebben az akcióban. Ebből 150 millió forintot a résztvevő egyesületeknek osztanak szét, hogy szebbé tegyék környezetüket, jelezzék az önkormányzatoknak és a rendőrségnek, ha illegális hulladéklerakó helyeket fedeznek fel a településükön. A maradék ötven millióból pedig beszerzik a szükséges eszközöket a munka elvégzéséhez. Az akciók során a polgárőrök aktívan részt vesznek a szemétgyűjtésben. Örömének adott hangot, hogy Fejér vármegye az elsők között csatlakozott ehhez.
Szabó Vendel rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője pedig hangsúlyozta, hogy a megye rendőrei is támogatják és segítik a mozgalom eredményessé tételét.

Gerhard Ákos, Velence város polgármestere megköszönte, hogy településükön indítják be ezt az akciót a polgárőrök. Elmondta, hogy április 28-án ők is majd a helyi polgárokkal közösen elvégzik ezt a környezetvédelmi munkát.
Túrós András mobiltelefont, laptopot és tableteket adott át az akcióban résztvevő polgárőröknek.
A megnyitó után, csapatokat alkotva megkezdték a velencei északi strand környékén és a nadapi út környékén zsákokba gyűjteni az illegálisan lerakott hulladékot. Bizony jó pár fekete zsák megtelt az akció során, amelyet majd a velencei városgazdálkodás munkatársai elszállítanak a környékről.
Az akció végén Cseh István, Fejér vármegyei elnök értékelte a csapatok teljesítményét. Első helyen végzett a velencei csapat. Második lett a Marekkel Tibor vezette csapat. A harmadik helyet pedig a rendőrség csapata szerezte meg.

Szerző: Csató József

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában