Az esti csillaglesnek nem kedvezett az időjárás

2024.04.21. 16:57

Hegymenet előadásokkal, túrával Kőszárhegyen (galéria)

A Kőszár-hegymenetet idén 17. alkalommal rendeztük meg településünkön. Szombaton újra összegyűltek a helyiek és a környékbeliek, hogy egy közös délutánnal, közös sétával hívják fel a figyelmet a környezetünkre, a környezetvédelemre, a természet szépségeire.

Kőszár-hegymenet – Jelen és ősi múlt a hegyen

Fotó: Csontosné László Zsuzsanna

Az évek során, a szeszélyes április miatt, hol esőben, hol szélben, hol nyárias időben gyülekeztünk a művelődési házban. Most sem volt a legideálisabbnak nevezhető az időjárás, hiszen hol esett az eső, hol sütött a Nap.

A program előadásokkal kezdődött. Szászi József középiskolai tanár, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja először a tavalyi Kitaibel Pál verseny különdíjasainak munkáját vetítette le (A székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Novik csapata: Szentkuti Boglárka, Lukács Írisz, Kvák Dávid. Az előadás címe: A Kőszárhegy kincsei), majd a címertan rejtelmeibe vezette be hallgatóságát, bemutatva Kőszárhegy címerét, zászlaját, melynek megalkotásában ő is részt vett.

Ezután Szieberth Dénes agrármérnök (a Kőszár-hegymenet ötletgazdája és egyben névadója) a mezőgazdasági termelés történetéről beszélt, kitért az agrárium és a környezetvédelem kapcsolatára, valamint a mesterséges intelligencia lehetőségeire a mezőgazdaságban. Végezetül Hargitai Tamás tartott egy rövid, képes csillagbemutatót, hiszen az időjárás az esti csillaglesnek nem kedvezett. Az előadások ideje alatt a gyerekeket kézműves-foglalkozás várta a könyvtárban.

A művelődési házbeli programot követően azután a Kőszár-hegymenet résztvevői közösen felsétáltak a Szár-hegyre. A geodéziai mérőtoronynál Borján Péter polgármester mondott köszöntőt, melyben a településfejlesztésről, az elmúlt évek fejlesztéseiről szólt, különösen a rekreációs fejlesztési elképzelésekről, lehetőségekről.

A fakultatív programrészben, aki gondolta, Szieberth Dénes és Vízbel Ákos vezetésével „túrázhatott” a tanösvényen és a kőparkban, miközben sok érdekességet tudhatott meg a helyi állat- és növényvilágról, valamint az ásványokról, kőzetekről. Akik inkább pihenésre vágytak, a kézi kőfejtő felé vették az irányt, ahol tábortűz és zeneszó várta őket. A délután és az este hátralevő része szalonna- és virslisütéssel, baráti beszélgetéssel, a gyerekeknek kis játékkal telt.

Szerző: Kosztolányi Éva

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában