Ismerjük meg Fejér településeit! – Mezőszilas

Mezőszilasról készült videónkat ITT tekintheti meg.

A falu nevének eredete igazán izgalmas: az évszázadok során két név váltakozik folyamatosan, amelyeket némely írásos emlékekben össze is vonnak. Említik Szilasként, ami a szilfás erdőséghez kapcsolható, feltehetőleg ez a fafajta jellemezte a vidéket. A másik a Balhás megnevezés, mely az egykori feljegyzések szerint a Bozót-patak vízibolhájára utal, a falu ugyanis ennek a pataknak a völgyében épült. A két településnév összeolvadva 1851-ben Balhás Szilasként tűnik fel, 1863-ban pedig Szilas-Balhásként, majd 1942-től a mai Mezőszilas néven ismert.

Ami az itt megjelenő nemzetiségeket illeti, említenek keltákat, rómaikat, avarokat, hunokat és törököket. A falu a 16. század végén a tizenöt éves háború következtében elnéptelenedett; újjáépítését az 1700-as évek első felében kezdték meg. Ekkor három részre osztották a területét, így lett 1773-tól használt az Alsó-, Közép- és Felső-Balhás név. 1828-ban viszont ismét egy néven – Bolhás – jegyzik a települést, majd 1942-től a már említett mai Mezőszilas lett a helységnévből.

A község különlegességét adja, hogy két kastély is fellelhető a területén, az egyik a Strommel-kastély, a másik pedig a Droppa-kastély. A napjainkban ápoló-gondozó intézményként üzemelő Strommel-kastély kezdetekben a Kenessey család tulajdonában volt. Később Balog Gyula bérelte, majd Lorsy Herman vásárolta meg. 1923-tól Salamon Ödön birtokába került. Végül 1928-ban névadójáé lett, Strommel Henriké.

A Droppa-kastély történetére áttérve, az valamivel kacifántosabb, ami a tulajdonosok váltakozását és számát illeti. Az 1800-as években épült kastély először a Huszár családé volt, majd a Bárándyaké lett, akiket Szécsi Illés követett. Ezután Blaskovich Ernőhöz, a híres Kincsem versenyló tulajdonosához került, aki Szabó Karolina színésznőnek ajándékozta. Az írások szerint 1911-től Droppa Károly és Szabó Karolina voltak a kastély birtokosai. Haláluk után 1929-ben pedig a Droppa családnál maradt, akik egészen az államosításig laktak benne.

A szóban forgó kastélyokon túl két emlékmű is található Mezőszilason. Míg a Nicky család által állított kereszt az 1831-es kolerajárvány áldozataira emlékszik, amelyben 140 helyi vesztette életét, addig a Hősök terén lévő Hősök szobra az I. világháborúban elhunyt 163 szilasbalhási katona tiszteletére épült az 1920-as években. Utóbbit szavazta meg a lakosság a falut leginkább jellemző épített örökségének is.

Helyi látványosságnak tartják még a díszivókutat, amit 2009-ben építtetett az önkormányzat, és a lakosok csak Lajoshegyként emlegetett magaslatát, melyről belátható Mezőszilas egész területe. Ezen túl – akárcsak a legtöbb településen, úgy itt is – megtalálható az orvosi rendelő, a védőnői szolgálat, a református és római katolikus templom, az óvoda és az általános iskola, mely a híres író, Németh László nevét viseli, aki választott szülőhazájának tartotta a falut. 

Mezőszilas, avagy a legélhetőbb település

Ottjártunkkor három helyi lakossal beszélgettünk, és bár mindhárman másért szeretnek a faluban élni, egyvalami közös bennük: mindnyájan a leginkább élhető községnek nevezték Mezőszilast.

A tősgyökeres Csontos Gyula a helyi közösségteremtő kezdeményezéseket említette többször, melyet a fiatalabb generáció érdemének titulált. – Mezőszilas sosem öregszik meg, folyamatosan megújul a fiatalok miatt, akik visszajönnek, építkeznek és közösségi programokat szerveznek; ennek ellenére mégis nyugodt és élhető – mondja Gyula.

Majd Tasi Dániel, a kétgyermekes családapa a meleg fogadtatást emelte ki, amikor afelől érdeklődtem, miért szeret Mezőszilason élni. – Az első benyomásom több mint 20 évvel ezelőtti, amikor a feleségemmel ideérkeztünk: roppant pozitív volt, hogy a helyiek befogadók és barátságosak voltak. Úgy gondolom, a hely szépsége és élhetősége mellett ez az, ami itt tartott és tart minket továbbra is – meséli az édesapa, majd szót ejtett az egyik kedvenc helyéről, a Lajoshegyről, melynek panorámáját igen tetszetősnek nevezte.

Végül Mikó József avatott be minket élettörténetébe, aki azt mondta, nem itt született, de a települést tartja otthonának. Őt leginkább az emlékek és a múlt köti a településhez. Megkérdeztük, mit mutatna meg egy ideérkező idegennek, mire nevetve azt felelte: – Kis hölgyem, én nyugdíjas vagyok már régóta, nincs másom, csak időm, mindent megmutatnék!