Ismerjük meg Fejér településeit! – Sárkeresztúr

Sárkeresztúrról készült filmünket ITT tekinthetik meg.

Egykoron a Gorsiumból (Tác) Sopianaeba (Pécs) vezető egyik római főútvonal Sárkeresztúron haladt át. A falu területén, a temetődomb környékén és az Öreg utcában helyi kelta bennszülött lakosságra jellemző edények és sírok kerültek elő.

A község már a középkor előtt is lakott terület volt. A kora középkorban Asszonyvására vagy Vásárad néven ismerték a Sárkeresztúrral azonos vagy annak határában fekvő falut. 1192-ben Asonuasara, 1272-ben Wasárd változatban említik. A forrásokban a Keresztúr név 1351-ben fordult elő először, akkor I. Lajos király a Keresztúr birtokot Kolusnak, a királyi udvar egyik apródjának adományozta. A következő évszázadokban a település neve több alakváltozatban fennmaradt, úgy mint Kereztur, Kerezthur, Keres- thur, Kerezthwr.

A községtől nyugatra elterülő mocsaras, sárvízi területet Beszédes József mérnök tervei szerint szabályozták, s ez idő tájt kapta a falu a „Sár” nevet, mint előtagot. A település nevét 1898 óta írják Sár-Keresztúr helyett Sárkeresztúrnak.

Az újra és újra feléledő települést nem kímélték a hadjáratok és a háborúk: a 16. században a török hadjáratok első évtizedeiben a falu elpusztult, lakossága erősen megfogyatkozott, újratelepítésére a kedvező termelési viszonyok adtak okot. A 17. század első harmadának végére azonban újra virágzott a magyarok lakta település.

A törökellenes hadjáratok újra a község pusztulását hozták, csak úgy, mint a Rákóczi-szabadságharc, amikor a labanc csapatok két ízben is elpusztították Sárkeresztúrt. A két labancdúlást a község néhány esztendő alatt kiheverte, a lakosok helyére telepesek érkeztek.

A II. József idején készült összeírás szerint Sárkereszt- úron 187 házban összesen 268 család élt, összesen 1412 fő, akik közül 142-en voltak nemesek. Az 1782-ből származó adatok letelepedni szándékozó cigány családokról számolnak be, akik között voltak kovácsok, kézművesek, parasztok és muzsikusok.

A legutóbbi népszámlálás során a lakosság 20 százaléka vallotta magát cigánynak.

A 18. században Sárkeresztúr területét a fehérvári püspökség, a Bottlik és a Zichy család birtokolták. A falu 1848 nyarán Fejér vármegye egyik politikai központja lett, Madarász József javaslatára a községet választókerületi székhellyé tették, majd ez év nyarán az országgyűlési választáson Madarász lett a kerület képviselője.

A két világháború újabb terheket rótt a településre. Az I. világháború alatt a községben közkórház működött, ami az iskolák egy-egy tantermében volt kialakítva. A hosszan tartó háborús viszonyok idején az emberi és anyagi veszteség igen súlyos volt. A felszabadulás után a lakosság nagy része a helyi termelőszövetkezetekben dolgozott.

Az elmúlt évtizedek során a település arculatát is formáló műkő oroszlánok és műkő oszlopok a falu nevezetességeivé nőtték ki magukat. A helyiek különösen büszkék a falu határában elterülő Sárkány-tóra, amely az Ős-sárvíz és az ős-Balaton árkának maradványából alakult ki, nevét különleges alakjáról kapta. A megfelelő vízállás esetén sárkányalakot formáló tónak az idők folyamán saját élővilága alakult ki, ősszel és tavasszal – a madárvonulások idején – a Sárkány-tó valóságos madárszállodává alakul. A Dunántúlon egyedi tó a Duna–Tisza közi szikes puszták világát idézi.

A sárkeresztúriak jelölései alapján a település legjellemzőbb épített öröksége a református templom. Az 1725-ben sövényből épült oratórium és falábon álló kis harang helyére 1743-ban kőből és téglából építették fel a község református templomát, amely 1825-ben déli oldalhajóval bővült, mivel a gyülekezet kinőtte a rendelkezésre álló helyet. A templomot 1945-ben szétlőttek, két évvel később újjáépítettek. Az immáron új kupolával büszkélkedő templom harmincméteres tornyában jelenleg két harang lakik. A templom jelenleg is felújítás alatt áll, állványok veszik körül.

Csendesnek tűnő, mégis aktív közösség

A településen mintegy 2500-an élik mindennapjaikat, s habár a falu csendesnek tűnik, a helyiek szerint kicsit sem unalmas, hisz Sárkeresztúron mindig történik valami.

Ludányi Jánosné, vagy ahogy a faluban ismerik, Mariska néni születése óta sárkeresztúri lakos. Mint mondta, el sem tudná képzelni, hogy máshol éljen. 
– Miért jó Sárkeresztúron élni? A lakosság, a szeretet és az összetartozás miatt. Az emberek olyan összefogással élnek, hogy mindig számíthatunk egymásra – mondta a közösségről Mariska néni, aki úgy fogalmazott, számára Keresztúr a világ közepe. A település értékei közül a Sárkány-tó szépségét és különlegesen gazdag élővilágát ajánlaná az ide látogatóknak.

Marácziné Barcza Renáta szintén tősgyökeres keresztúri, mint mondta, szülei, nagyszülei is helybéliek, így számára sem volt kérdés, hogy itt alapít családot. A Szeretem Sárkeresztúrt Egyesület aktív tagjaként a közösségi rendezvények szervezésében és a faluszépítő akciók lebonyolításában is részt vállal. A helyi programok közül a nagy érdeklődésre számot tartó C kategóriás kettesfogathajtó versenyt ajánlaná azoknak, akik szívesen eltöltetnének egy kis időt a településen. 
– Csendesnek tűnünk, viszont ha meg kell mozdulni, akkor mindenki ott van és segít – tette hozzá.

Munkája révén 22 éve él a településen Rudniczai Rudolfné, aki immár három évtizede vezeti a helyi óvodát. Mint mondta, a közösségre jellemző, hogy aktívan részt vesznek a rendezvények előkészületeiben és lebonyolításában, így a közös programok mindenki számára feltöltődést jelentenek.