"Ő volt az én egyik nagy Mesterem" – emlékezett édesanyjára is a nemrég kitüntetett dégi Dömény Krisztián

Több országos első helyezés birtokosa különféle zenei versenyekről, 2019-ben pedig Junior Prima Díjat érdemelt ki. A Mester-M díjat – a MOL-Új Európa Alapítvány gondozásában – március végén vehette át Miklósa Erika kuratóriumi elnöktől, a fiatal tehetségek fejlődését segítő és támogató, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként. Ennek apropóján beszélgettünk a Dégről elszármazott zenésszel.

Az ismert mondás szerint a tanítvány előbb-utóbb túlnő a mesterén, s ez így van helyén, ez az élet rendje. Hogy érzed, milyen úton jársz a saját mestereidhez viszonyítva, illetve a tanítványaid között vannak-e kifejezetten ígéretesek?

– A mestereim hatására lettem citeratanár, zenész. Ha a sárosdi Nagy László, majd a székesfehérvári Varró János nem jelenik meg az életemben, szerintem fociznék – jó, akkor én akarnék lenni Szoboszlai Dominik. Na de viccet félretéve: tényleg a mesterek hatottak így rám. Tehát, ha bármelyik növendékem is úgy érzi, a zene, a zenélés jelent neki valamit, ha kicsit megnyugtatja, segít neki a napi nehézségekben, vagy hivatásául választja: mindet sikernek érzem! És van mindre példa! Amúgy a növendékeim közül sokan sokkal kisebben kezdték, mint én, és nagy képességek birtokában vannak. Simán le fognak játszani szerintem, ha nem hagyják abba!

Ezúttal a nemrég neked ítélt, névben sokat mondó Mester-M díjad apropóján beszélgetünk. Mi tudható erről az elismerésről?

– Edzőket, pedagógusokat díjaztak, akik kiemelkedő szakmai munkát végeznek és tehetséggondozást folytatnak. Nagyon boldog voltam, hiszen amikor a díjátadón a többi díjazott kisfilmjét láttam… hát elég menő edzők és tanárok! És hogy én is ott lehetek közöttük! Nem mondom, nem volt rossz érzés! Tudtam, hogy jelölt az egyik volt növendékem, Töreky Bori, akit kiskora óta kísértem a pályán, 18 éves koráig. Fontos visszaigazolások ezek, hogy az ember jó úton jár. Azt is fontosnak tartom, hogy megjelent a citera ezen a díjátadón, olyan ágak között, mint a karate, a zongora, a kajak-kenu vagy a kémia. Ez a cél!

Azért van még motivációd, ugye? Ezzel, feltételezem, nem teljesítetted be a küldetésedet.

– Hát, egy Grammy-díjkiosztós fellépés vagy egy Half Time Show nem lenne rossz! No de ha ezek nem valósulnak meg, valójában az a legfontosabb nekem, hogy szabadon alkothatok, támogató közegek vesznek körül. Persze szeretném, ha még több emberhez jutna el, amit csinálok, szeretnék citerás hiphopbulikat szervezni, ami szerintem egyedülálló lenne. Tehát Fejér megyei klubok, csináljuk! Na jó, őszinte leszek, még egy dolgot szeretek nagyon: hogy a zenémmel be tudom járni a világot! Két hét múlva megyek Mongóliába muzsikálni, nagyon várom már!

Ha már támogató közeg: azt írtad a díjról szóló beszámolódban, hogy "legnagyobb mestereim, Édesanyám és Édesapám, akik közül, mint tudjátok, Anya már nincs köztünk – a sors úgy rendezte, hogy éppen aznap ment el, amikor ezt a díjat nekem ítélték". Megható volt, ahogyan róla írtál. Milyen érzések, gondolatok zajlottak le benned, amikor megtudtad, hogy bár a díjat elnyerted, a hírt erről édesanyádnak már nem tudod elmondani? 

– Édesanyámmal kivételesen jó kapcsolatom volt. Ki kell mondanom, hogy kölcsönösen rajongtunk a másikért. Ő gyűjtötte rólam az összes újságcikket, attól volt boldog, ha beszámolok neki a sikereimről, élményeimről. Annyit gyakoroltam otthon, amennyit csak akartam, mindig a művészi és tanári előrehaladásom volt neki a prioritás. De emellett meg is nyugtatott, meghallgatott bármikor. Én pedig odavoltam érte, szeretetteli személyiségéért, odaadásáért. Imádtam, amikor aggódott értem és imádtam a főztjét is. Olyan lecsót, amilyet ő csinált, senki sem tud, csak megközelítőt! Ezért azon az estén azt éreztem, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a díjjal, mert ezeket neki szoktam elmondani. Most így mit csináljak, kinek mondjam el? Édesapámmal nagyon támogatjuk egymást, most neki mesélek rengeteget, és büszkén hallgatja a fiát! De közben meg édesanyám volt az én egyik nagy Mesterem, így egy kicsit olyan is volt, mintha ez egy üzenet lenne – felhívás arra, hogy tovább kell vinnem azt, amilyen ő volt.

Milyen volt ő? Jellemzed, kérlek?

– Anyának tényleg mi voltunk a legfontosabbak. Mindig meghallgatott, nem küldött el, hogy "most nem ér rá". 

 De emellett imádtam a szenvedélyességét is. Ha egy hobbit, területet nagyon megszeretett, akkor teljesen beleásta magát. Pont ilyen akartam én is lenni mindig. Meg az akaraterő. "Meg tudod csinálni" – mindig ezt mondta. És ebben erő volt. Abban, ahogy ő mondta.

Erő viszont, úgy érzem, benned is van, hiszen továbbra is számtalan teendővel foglalatoskodsz a mindennapokban.

– Jelenleg Szentendrén, a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában, a budakalászi Kalász Alapfokú Művészeti Iskolában és a szentendrei Bárczi Gusztáv Általános Iskolában oktatok. Négy napot töltök tanítással, és egy régi álmom megvalósult: az ötödik napot – pontosabban a hétfőt – szabadnapnak hagytam meg, az az "inspirációs napom". Ilyenkor egész nap csak alkotok, kirándulok, kiállításra megyek, bármi olyannal foglalkozom, amivel kaphatok valami új élményt és beépíthetem a zenémbe. Emellett dalokat írok, melyeket a bárczis növendékeim énekelnek el, igyekszem ezeket rájuk szabni, hatalmas élmény ez a közös munka is! Zenélek a Kaukázussal, ami az egyik kedvenc zenekarom volt mindig, és most velük muzsikálok! Óriási élmény. Sokat dolgozom együtt Busa Pistával az Irie Maffiából, jó kis hiphop freestyle-okat csinálunk – a készülő új lemezemen is rajta lesz Pisti! Igen, az új album is jön, Zitherhood címmel, szerintem nyár elejére megleszünk vele, hiphop tematikájú looper-citera album lesz, Busa Pista mellett Szőcs Reni is biztosan közreműködik rajta. Ezenkívül Gyöngyöstarjánba járok, ahol a helyi dalkörrel dolgozom együtt már 13 éve! Imádom őket és a szeretetet, amivel fogadnak!

Gyermekkorod színterére, Dégre "haza" szoktál még látogatni?

– Minden hónapban elutazom Dégre, nagyon kell nekem a település atmoszférája, mindig visszatérni oda, ahol nevelkedtem! Nemrég voltunk a Festetics-kastélyban is újra. Elég menő lett!

Azt már tudjuk, mit jelent számodra Dég. Azt csak sejtjük, mit gondolsz a zenéről.

– Emlékszem, amikor kisgyerek voltam, csak úgy tudtam a kocsiban megnyugodni, ha ment a rádió. Otthon pedig az ágyon ugrálva hallgattam meg egymás után hússzor a Dragosta Din Tei-t. Aztán később minden kamaszkori szerelmemet, a vágyaimat a Kispál- és Eminem-számokba raktam bele. Egyetemistaként klubról klubra jártunk, manapság pedig az egyik legjobb programom, ha az öcsémmel Pogány Indulóra vagy Ekhoe-ra megyünk Pesten. Ez lényegében mind ugyanazt jelenti. A zene segít: nyugalmat ad, segít kitombolni magamat, vagy egyszerűen csak inspirál. Citerán is ezért játszom ilyen zenét. Nincs emögött küldetéstudat – csak zenei őszinteség.