Élő Ige

2024.04.19. 21:00

Programváltozás a rendezvényben

Szeretettel várnak mindenkit most vasárnaptól egészen szerdáig, minden este 18 órakor a 200 éves jubileumot ünneplő székesfehérvári reformátusok.

Bokányi Zsolt

1824. január 11-én alakult meg az első református gyülekezet 130 fővel. Az idei az „Élő Ige” éve is egyben, ennek jegyében Bibliai nyílt előadás sorozatot hirdettek meg a Budai úti református templomban (Budai út 113.) 2024. április 21. vasárnaptól 24. szerdáig, 18 órai kezdettel. 

– A Biblia hitelességét manapság sok támadás éri, ezért sokan nem mernek bizalommal hozzá fordulni. A Szentírás számunkra Isten írott igéje, amely hitünk és életvezetésünk elsődleges forrása „A hit dolgában tehát nem fogadunk el más döntőbírót, csak magát Istent, aki a Szentírás által jelenti ki, hogy mi igaz, mi hamis, mit kell követnünk, vagy mit kell kerülnünk. Ezért csak a lelki emberek Isten igéjéből vett ítéleteiben nyugszunk meg.” – Mondta el és idézett a Második Helvét Hitvallásból Berze János lelkipásztor, aki kiemelte, hogy az előadások ingyenesek és gyermekfelügyeletet is biztosítanak. Felhívta továbbá a figyelmet egy fontos programváltozásra is, miszerint Szabó István kedden, Steinbach József pedig hétfőn fogja megtartani előadását!


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában