Biciklis rendezvény

2024.05.10. 12:30

Bringásfelvonulás szombaton Fehérváron

Szombaton délután megtelik a város kerékpárosokkal – az idei évben Bringásfehérvári Felvonulás néven szervezik meg a Critical Mass utódjának szánt biciklis rendezvényt.

S. Töttő Rita

Fotó: FMH-archív

A Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvári Területi Szervezete idén is megrendezi Székesfehérvár legnagyobb bringás eseményét, ezúttal Bringásfehérvári Felvonulás néven. Fellegvári László szervező a feol.hu-nak elmondta: a Critical Mass utódjának szánt felvonulás célja, hogy a résztvevők felhívják a közvélemény és a városi döntéshozók figyelmét a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésének szükségességére. A szervezők a felvonulást önkéntesekkel és rendőrségi biztosítással kívánják zökkenőmentesen és biztonságosan lebonyolítani.

- Várunk mindenkit, akinek fontos, hogy Székesfehérvár mindenki számára szabadon és biztonságosan kerékpározható legyen – hívta fel a figyelmet a szervező. A Bringásfehérvári Felvonulás május 11-én, azaz most szombaton 16 órától indul a Palotavárosi északi tó keleti partjától, a kerékpáros pumpapálya mellől. A kerékpárosok 10 kilométert tesznek meg, lassan haladva, 1-másfél óra alatt a következő útvonalon: Palotavárosi tavak – Vargacsatornapart – Kelemen Béla utca – Selyem utca – Palotai út – Horvát István út a Deák Ferenc úti körforgalomig, és onnan visszafelé – Prohászka Ottokár út – Budai út – Halesz park – Királysor – Széna tér – Mikszáth Kálmán utca a körforgalomig és vissza – Szekfű Gyula utca – Mátyás Király körút – Schwabisch Gmünd utca – Molnár köz – Bőrgyár utca – Vargacsatornapart – Palotavárosi tavak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában