Rendezvény fiataloknak

2024.05.06. 13:00

Közlekedésbiztonsági nap Fehérváron: most szerdán

Május 8-án, szerdán ismét megtelik a Németh László Általános Iskola előtti tér gyerekekkel: a fiataloknak szóló közlekedésbiztonsági napon ügyességi pályák, kvízek és sok egyéb várja a csoportokat.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Május 11-e immáron tíz éve a közlekedési kultúra napja, melynek időpontja körül országszerte szemléletformáló rendezvényeket tartanak a közlekedési kultúra iránt elkötelezett szervezetek. Így lesz ez Székesfehérváron is május 8-án, amikor immáron hatodik alkalommal szervez közlekedési napot a Közlekedéstudományi Egyesület, Fehérvár önkormányzata és a Székesfehérvári Rendőrkapitányság.

A Németh László Általános Iskola előtti tér ad otthont a rendezvénynek – árulta el május 6-án, hétfőn, sajtótájékoztatón Molnár István, a Közlekedéstudományi Egyesület Fejér Vármegyei Területi Szervezetének elnöke. Mészáros Attila alpolgármester elmondta: óvodások és általános iskolások érkeznek a környékbeli intézményekből, hogy megismerkedjenek a tudatos közlekedéssel. Ugyanis már kis korban el kell kezdeni a közlekedésre vonatkozó edukációt – tette hozzá az alpolgármester. Májer László rendőr őrnagy, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsági osztályának munkatársa hozzátette: az önkéntes jogkövetés elérése lenne a legfontosabb, amit a gyerekeknek meg kellene tanulniuk a közlekedés kapcsán. Vagyis, ne csak akkor ismerjék (fel) a szabályokat, ha meglátják az ellenőrzésre feljogosított szerveket, de a mindennapokban is. Molnár István elmondta: több mint 220 gyermek érkezik a programokra, melyeken ügyességi és szabályossági pályán próbálkozhatnak a gyerekek, kiépítenek egy életnagyságú gyalogátkelő helyet, valamint lesznek kvízek, továbbá munkagépeket is kipróbálhatnak a résztvevők. A gyerekeket az esemény végén kisvonat szállítja haza.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában