Az építkezés a vége felé közeledik

2024.05.31. 20:30

Majdnem hajó, de mégsem az: étterem épül az agárdi tóparton

Mintha csak egy hajó fedélzete nyúlna a vízre, úgy fest a gárdonyi önkormányzat által építtetett étterem az agárdi móló mellett. Az építkezés a vége felé közeledik, a város vezetője mutatta be a vendéglátóhelyet a látogatóknak.

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / FMH

„Gyöngyszem” – így jellemezte Tóth István, Gárdony polgármestere azt az épületet, melyet az agárdi móló mellett építtet az önkormányzat jelenleg is. Étterem lesz belőle, amit azonban nem maga a város fog üzemeltetni. Pályázat útján találtak rá üzemeltetőt, mondta el az épület bejárásán a város vezetője. Az épületegyüttest Győri Johanna tervezte, aki így mesélt a felkérésről:

– Fél életemet a Balatonon, a negyedét pedig a Velencei-tónál töltöttem, tehát nagyon sokat jelentett az, hogy ide a vízpartra, ráadásul egy vitorláskikötő mellé tervezhettem egy éttermet. Remélem, szívesen használja majd a közösség, és sok szép emlék születik az épületben és a teraszon – fogalmazott a tervező. S ha már terasz – a kivitelezők között a polgármester megemlítette Fa Nándort, aki nem csak velencei-tavi lakosként, de a terasz készítőjeként is jelen volt a bejáráson. A tervek szerint július elsejére elkészül az épület, valamint a hozzá vezető sétány. A környék további elképzelései kapcsán a városvezető elárulta: a sétány melletti épületsort a város megvásárolta, amelyet a tervek szerint lebontanak, s újakat építenek helyettük. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke megígérte: a források megszerzésében igyekeznek „kellő partner lenni”.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában