Volt egyszer egy állami középfokú óvónőképző Fehérváron

Az, hogy a Vasvári Pál Gimnáziumban óvónőképzés is folyt (még nem olyan régen is), közismert. Ám arról, hogy működött a Felsővárosban egy hároméves képzés után óvónői végzettséget adó intézmény, talán kevesen hallottak. Nem is csoda, hiszen az iskola mindössze öt évet élt meg, mielőtt megszűntették volna. Az utolsó, 1956-ban végzett évfolyamból a 85 éves Tímár Jánosné, Katalinnal és a 86 éves Szabolcs Ferencné Gabriellával idéztük meg az óvónőképző mindennapjait, akik két külön osztályba jártak ugyan, de ma is tartják a kapcsolatot.

Csak három évfolyam végzett

- Összesen három évfolyam végzett az iskolában. Amikor mi 1953-ban elkezdtük, két évfolyam járt felettünk, a mienk volt a harmadik és egyben az utolsó. Az óvónőképző épülete a Móri úton állt, illetve áll ma is, az Ezredéves iskola működik benne és a közvetlen szomszédságában volt a gyakorló óvoda, ez is megvan ma. Az iskolánk abban az időben jól felszerelt intézmény volt, csodálatos zene-, és rajzteremmel, kiváló tanárokkal, akik közül később többen a Teleki Gimnáziumban tanítottak. Még él az osztályfőnökünk is, Erdélyi Edit, aki 94 éves, korához képest jó egészségnek örvend – emlékezett vissza Tímár Jánosné a régi fotók között, ahonnan előkerült a szalagavató meghívója is. Az 1956. február 18-i eseményre invitáló kártya kitűnő műsort, büfét és éjfélig tartó táncot ígért. Abban az időben, amikor az osztályfőnöknél előzetesen azt is jelenteni kellett, ha az ember lánya a szüleivel ment moziba a 20 órás vetítésre. 

Melegvíz heti egyszer

- Nagy szigorúság volt iskolán belül és kívül egyaránt. Az osztály háromnegyed része kollégista volt, reggelente a Palotai útról – a 17. szám alatti Tanítók házában volt a kollégium -, rendezett négyes sorokban meneteltünk át a Móri útra. Olykor még énekelnünk is kellett. Többnyire megyei lányok jártak az iskolába, de volt Jászárokszállásról és a Balaton mellől is osztálytársunk. Mi Gánt-Bányatelepen laktunk, ahová Pestről költöztünk, mert a szüleim a bányában kaptak állást, de én is kollégista voltam. Negyvenen aludtunk egy szobában, vaságyakon. Hetente egyszer volt melegvíz a fürdőben, egyébként hideg vízben mosakodtunk reggelente a hálóba beépített vályúszerű, hosszú mosdókban. Délután 2-3 óra között mehettünk ki a városba, de haza is csak havonta egyszer engedtek bennünket – idézte fel Gabi néni. Ehhez képest Katikának aranyélete volt, fehérvári lévén otthon lakott, bár a szülei őt is szigorúan fogták. 

Nem csak a hegedű sírt

És hogy milyen tantárgyak szerepeltek az órarendben? A szokásosak mellett – magyar, matematika (mennyiségtan néven), fizika, földrajz, testnevelés, rajz, ének – volt pl. az ember szervezete és egészsége, nevelési ismertek, óvodai gyakorlatok, kézimunka, gyermekjáték, sőt létezett az óvoda gazdasági vezetése nevű tantárgy is. – Énekórán hegedülni tanultunk. Hogy miért pont a hegedűt választották, azt nem tudom, de lehet, hogy a pesti Rózsák terén – aminek mintájára igyekeztek a fehérvári óvónőképzőt működtetni - is ezt a hangszert tanították. Sokszor hallottuk érvként, hogy a Rózsák terén ez így vagy úgy volt (a fővárosban a Rózsák terén nyílt meg 1836-ban Magyarország első óvónőképző intézete, ami 1952-ig működött - a szerző).  Mivel annak idején nem volt se rádió, se magnó, az óvónőknek tudniuk kellett hangszeren eljátszani a gyerekdalokat - mesélte Kati néni, aki azt is megjegyezte, sokat sírtak a lányok, akik korábban nem tanultak hegedülni. Nem is szerették meg a hegedűt.

Mindenhez érteni kellett

A rajz-, és a kézimunkaórákon is praktikus munka folyt, hogy a mesékből vett jeleneteket le tudják rajzolni az óvodásoknak, illetve megtanultak különböző technikával – papírból, gipszből, textilből – bábot készíteni, sőt paravánt is ácsoltak, ha kellett. És persze gyakorlatra is jártak a szomszédos Felsővárosi gyakorló óvodába, hetente egyszer. - Először csak figyeltük az úgynevezett mintaóvónőket, később mi is tartottunk foglalkozásokat, amikre előre fel kellett készülnünk. Az óvoda gazdasági vezetése órán gyermek élelmezési és beszerzési ismereteket tanultunk. Abban az időben nem volt külön gazdasági vezető és ha valakiből óvodavezető lett, ehhez is értenie kellett. A matematika fontos volt, de többünknek nehezen ment. Láng Hugó tanár úrnak rettenetesen szigorú elvárásai voltak, később Németh Pali bácsi szerencsére kicsit könnyedebben vette a matematikát – mesélte Gabika, aki egész életében a pályán maradt: húsz-húsz évet töltött a maroshegyi majd a Nefelejcs óvodában, ebből 13 évig vezetőként dolgozott. – Nem volt egyszerű elhelyezkedni, miután végeztünk, mert összesen három üres óvónői hely volt. Az egész országban! Az egyik barátnőm Vas megyében, a másik Nagykanizsán kapott állást. Fehérváron akkoriban csak öt óvoda működött: a Halász utcában, a Felsővároson a gyakorló óvoda, a Mancz, illetve a Vasútvidéki Óvoda - ami a mai Deák Ferenc utca végén a körforgalomnál egy családi házban működött és már az épület sem áll – és a Széchenyi úton is volt egy. Így hát Bodakajtoron kezdtem az idénynapköziben – mesélte Gabika. 

„Kislányom, itt ne maradj!”

Kati néni az iskola befejezése után Polgárdiba ment állásinterjúra, szintén egy idény jellegű óvodába. – Amikor a tanácselnökkel leültünk beszélgetni, rögtön megjegyezte, hogy emlékszik rám, mert előző este mellettem ült a moziban. A beszélgetés után édesapám, aki elkísért, azt mondta: Kislányom, itt ne maradj! – nevetett. Végül nagy protekcióval a Videoton bölcsődéjében kapott állást. Később azonban, már óvodavezetőként, elhagyta a pályát és HR-esként vonult nyugdíjba a 90-es években. 

Tegyünk itt egy rövid kitérőt: már végzett, 17 éves fiatal hölgyek voltak, amikor 1956 őszén kitört a forradalom. Katika és egy gondozónő kolléganője többször is kiment a Városház téri eseményekre, beszédekre, de – ahogy felidézte – midig óvatosak voltak, igyekeztek a Szent Imre templom lépcsőjére állni, ha esetleg lőnek, be tudjanak szaladni az épületbe. Hogy miért gondoltak erre, ma már maga sem tudja. Talán rutinból. Hisz ne felejtsük, ez a generáció átélte a második világháború szörnyűségeit, melynek végén a város több mint tízszer cserélt gazdát. Gabika is elmesélte, hogy felsétáltak a gyűlésekre a Budai úti albérletükből, ahol hárman laktak és ott voltak a Szabó-palotánál is, amikor eldördültek a halálos áldozatokat követelő lövések. Szerencsére jóval hátrébb álltak, a tömeg vége felé, így gyorsan el tudtak menekülni. Egyes gyűléseken voltak előre kiadott rigmusok, mint pl. Vesszen Rajk és bandája, kötelet a nyakára! De ez egy másik történet! 

A fehérvári óvónőképzőben 1956-ban végzett két osztály diákjai tanulmányaik végén alaposan szétszéledtek az országban, de öt évente mindig találkoztak, 1992 óta pedig minden szeptemberben összejönnek, hogy együtt idézzék fel a régi időket és megemlékezzenek azokról, akik már nem lehetnek közöttük. A negyven „lányból” még tizenheten.