Idén Seregélyesen adták át az elismerő serleget

2024.06.01. 16:00

A legaktívabban sportoló iskolát díjazták

Az oktatási intézmény igazgatója szerint nem tettek mást, csak amit korábban is mindig. Valóban így lenne, vagy csupán az ilyenkor szinte kötelező szerénység mondatta ezt Sajtos Józseffel? Döntsék el önök.

Tihanyi Tamás

Karkóné Lukácsi Marianna testnevelő a seregélyesi sportos diákok egy csoportjával

Fotó: Seregélyesi Baptista Általános Iskola

A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség elnöksége több mint egy évvel ezelőtt, 2023. május 6-án, a  Magyar Sport Napja alkalmából megtartott elnökségi ülésen egyhangú döntéssel díjakat alapított. Ezek sorában az Aktívan Sportoló Iskola felirattal ellátott díszes serleget az a Fejér Vármegyében működő oktatási intézmény közössége kaphatja, amelynek tagjai több éven keresztül aktívan részt vesznek a Kihívás Napja, az Európai Sporthét, a Világ Gyalogló Nap elnevezésű és egyéb, a diákok részére szervezett, szabadidősporttal kapcsolatos rendezvényeken.

Fejér vármegyében ezt az elismerést első alkalommal – 2023. október 27-én – a székesfehérvári István Király Általános Iskola közössége érdemelte ki, idén pedig a serleget a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola közössége kapta. Az átadásra pénteken délelőtt a helyi művelődési házban került sor, az eseményen a díjat Csog Imre, a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség korelnöke adta át Sajtos Józsefnek, az iskola igazgatójának. 

– Őszintén mondom, nagyon meglepett a díj, mert nem gondoltam volna, hogy mi ennyire kimagasló módon teljesítünk – mondta Sajtos József. – Hiszen szerintem az utóbbi években sem tettünk többet, mint amit öt vagy tíz évvel ezelőtt: szerveztük az iskolai programjainkat az alsó és a felső tagozatban, a diák önkormányzatban. Nálunk célzottan, mindig helyet kapnak a „sportos” események. Bármilyen egyéb rendezvényünk van, a meglévő sportágakhoz kapcsolódva mindig igyekszünk betervezni egy-egy sportos jellegű, mozgással, tömegsporttal összefüggő foglalkozást is.

Csog Imre, a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség korelnöke adta át a díjat Sajtos Józsefnek, az iskola igazgatójának
Fotó: FMSZSZ

Az egyik országosan is egyedülálló program a kéktúrás vetélkedő, amely szorosan kapcsolódik a szabadidős tevékenységekhez. Idén éppen tizedik alkalommal szervezte meg hagyományos természetismereti, turisztikai vetélkedőjét a seregélyesi iskola. Erről nemrégiben a FEOL is beszámolt. Amit ők évek óta tesznek, a legjobb módja a néprajzi, történelmi ismeretterjesztésnek, a természetjárás népszerűsítésének: miközben sokkal több annál.

– Azt a területet említette, amit talán sokan a legkevésbé ismernek – folytatta a pedagógus. – A nálunk is népszerű sportágak között a tollaslabda, a futball, a kézilabda viszi a prímet az akadályversenyek mellett. Ám ezek sorában, szép csendben ott szerepel a természetjárás is, amely nagyon jellemző az iskolánkra. Egyrészt úgy, hogy a saját diákjaink részére szervezünk ilyen programokat: létezik egy kis „mag”, amely nem csak a nyári táborokban vesz részt, de máskor is rendszeresen eljár túrázni. Másrészt ilyen szempontból nem csak a mi iskolánk tanulóiról gondoskodunk, hanem azokról is, akik minden esztendőben bekapcsolódnak a kéktúrás vetélkedőbe, vagy a Kiss Péter Próbába. Ennek lényege, hogy a hegymászók tragédiájának évfordulójához közel eső napokban országszerte minél több diákot igyekszünk rábeszélni arra, hogy csatlakozzon a túránkhoz. Amelyhez nem szükséges különösebben elutazni sehová, hiszen az adott iskola közelében kell teljesíteni egy legkevesebb tíz kilométeres távot. Bizony volt olyan alkalom, amikor több ezer diák túrázott velünk együtt Kiss Péter és Erőss Zsolt emlékére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában