Előadássorozat a Kodolányin

2024.06.26. 17:24

A Széchenyi-örökség motiválta a megállapodást

Széchenyi István gróf életpályájának, hagyatékának, szellemi örökségének megismertetése hívta létre azt a megállapodást, amely szerda délután köttetett a Kodolányi János Egyetem és a Széchenyi Társaság között.

Kecskés Zoltán

A megállapodást a Kodolányi János Egyetem részéről Vizi László Tamás mb. rektor, a Széchenyi Társaság részéről Szemereki Zoltán elnök látta el kézjegyével.

Fotó: Fehér Gábor

Az ünnepélyes aláírásra a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ épületében került sor, ahol a felek képviselői, Vizi László Tamás megbízott rektor és Szemereki Zoltán elnök méltatták azt a gyümölcsöző megállapodást, melynek részeként előadássorozat indul a „legnagyobb magyar" erkölcsi és szellemi hagyatékának a bemutatására, átadására az intézmény falain belül.

Mint ismert, a Széchenyi Társaság még 1987-ben alakult meg sokéves küzdelem eredményeképpen. Céljuk a kezdetekről fogva, hogy névadójuknak örökségét alapul véve munkálkodjanak Magyarország és a nemzet felemelkedéséért. Szemereki Zoltán elnök köszöntőjében is Széchenyi szavait idézve emlékeztetett: „Mit kell tenni és min kell kezdeni, hogy Magyarország felvirágozzék?” – ez volt a mozgatórugója a megállapodás megszületésének is. Szerinte, ha valamilyen eszményt szeretnének minél szélesebb körben érvényre juttatni, akkor ott kell kezdeni, ahol az értelmiség nevelés folyik. 

A társaság elnöke rámutatott arra, hogy három olyan mozaik van, amire nagyon fontos lenne odafigyelni a jelenlegi világunkban, mindezekre pedig Széchenyi gondolatai is rávilágítanak. „Hinni és hihetni egymásnak" – azaz meg kell erősíteni a bizalmat a közösségek között a haladás érdekében. Második elvként, „Akkor élsz, ha másokért élsz" felvetést említette, hogy az önző önmegvalósításból a közösség felé való cselekvés irányába fontos lenne az elmozdulás. Harmadikként pedig a tehetősséget emelte ki, hiszen legyen az Széchenyi szavaival élve „elmetehetős", azaz képzett értelmiségi ember, vagy éppen vagyonában tehetős, mindegyiküknek nagy felelőssége van a jelen és a jövő alakításában.

Az egyetem részéről Vizi László Tamás, megbízott rektor a megállapodás részleteit taglalta. Kiemelte, hogy a Széchenyi István gróf hagyatékát, szellemi örökségét a Kodolyáni János Egyetemnek a szakjai is leképezik, mert mint fogalmazott, „ha a kommunikáció szakot, vagy akár a gazdálkodástudomány képzéseit vesszük és még hosszasan sorolhatnám, Széchenyinek mindegyikhez valamilyen köze volt."  Vizi László Tamás hangsúlyozta, hogy az előadássorozat az egyetem szabadon választható kurzusai között fog szerepelni és Szabadegyetem formájában pedig minden érdeklődő számára elérhetővé válik. Így nem csak a hallgatók, de a városi nagyközönség részére is nyitott programokról beszélhetünk. 

Fotó: Fehér Gábor

Az ünnepélyes eseményen kézhez kapott sajtóanyag szerint, az együttműködés mindemellett kutatási-fejlesztési projektek, oktatási és kulturális programok, szakmai és tudományos rendezvények kezdeményezésében és megvalósításában is megvalósul. Az aláíró felek között folyamatos lesz az információcsere ezentúl oktatási, tudományos, kulturális tevékenységekről, fejlesztési tervekről is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában