Megemlékezés a temetőben és a zsinagógában is

2024.07.08. 11:30

Múlt, jelen, jövő! Sárbogárdon is megemlékeztek a 80 évvel ezelőtti tragédiáról (galéria, videó)

Vasárnap a Mártírok Emléknapján, a Fejér megyei és sárbogárdi zsidóság deportálásának nyolcvanadik évfordulóján tartottak megemlékezést Sárbogárdon az Izraelita temetőben, és a megye egyetlen épségben megmaradt zsinagógájában.

Bokányi Zsolt

A sárbogárdi izraelita temetőben is megemlékeztek az elhurcolt zsidóságról!

Fotó: Bokányi Zsolt

A sárbogárdi Izraelita temetőben a zsidó és a keresztény egyházak képviselői emlékeztek meg a nyolcvan évvel ezelőtt történt drámai eseményekről, illetve hívták fel a figyelmet arra, hogy mennyire félelmetesen hasonló állapotok uralkodnak napjainkban is. A megemlékezésen részt vettek a helyi katolikus, református, evangélikus gyülekezetek vezetői, illetve a hit gyülekezetének helyi vezetője. Istentiszteletet tartott Fináli Gábor rabbi, aki megemlékezésében arról is beszélt, hogy drámai módon eltűnőben vannak a zsidó közösségek, illetve hogy a mostani izraeli háború, egyfajta folytatása a korábbi világégéseknek, a zsidóság elleni támadásnak.

A program a megye egyetlen épségben maradt zsinagógájában folytatódott, amely idén az Alba Régió Kulturális Egyesület tulajdonába került, akik méltó módon szeretnek felújítani, és egy izgalmas kulturális térré alakítani a közeljövőben. Az itt tartott megemlékezést a város polgármestere nyitotta meg, aki beszédének végén a mózesi törvényből is idézett az emlékezőknek, illetve kihangsúlyozta, hogy a város minden tőle telhető segítséget megad a zsinagóga és környékének felújításához. Beszédet mondott még Nagy László az Alba Régió Kulturális Egyesület elnöke is. Ezt követően a zsinagóga épülete megtelt csodálatos zenei hangokkal. Magával ragadó műsort adott Nyári Károly előadóművész, Pajor Tamás, Beke Farkas Nándor a Száztagú Cigányzenekar egykori elnöke, Masa Tamás és Masa Anita a Sabatthsong klezmer zenekar alapítói. Az épületben ideglenes kiállítás is helyet kapott, így a látogatók Alpern Bernadett Used Stones (Másra használt kövek) című zsinagóga fotóit, valamint a Képek és emlékek az eltűnt Sárbogárdi zsidóság életéből – Lakk Norbert könyvéből – készült tablókat is megtekinthették.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában