Figyelmesen közlekedjünk!

2 órája

Veszély: vigyázat, lassú járművek az utakon!

A nyári betakarítási időszak jelenleg is tart, a mezőgazdasági járműveket vezetők a munkájukat a mezőgazdasági területeken végzik, de útjuk során a közutakat is igénybe veszik. Előfordulásukban van veszély, elsősorban a vidéki, különösen a kisebb falvak közötti alsóbbrendű utakon gyakori.

Bokányi Zsolt

Veszély az utakon a lassú járművek jelenlététől! Szükséges a körültekintés!

Fotó: facebook/illusztráció

A nyáron zajló mezőgazdasági munkák, így elsősorban betakarítások idején, a nap szinte minden szakában találkozhatunk a közutakon nagy méretű mezőgazdasági járművekkel. Elég talán a vármegye déli részének irányába haladó 63-as főútra gondolni, – ami többek között Székesfehérvár és Sárbogárd között az egyik legforgalmasabba, és egyben talán legveszélyesebb útszakasz – de más egyéb utak is megtelnek ebben az időszakban munkagépekkel. Jellemző és általános tapasztalat, hogy egy viszonylag szűk úton – lásd például, 63-as főút – kimondottan nehéz megelőzni ezeket a járműveket a szemből jövő forgalom miatt, így viszont, pillanatok alatt alakulhat ki, akár több kilométeres torlódás is, aminek eredményeként pedig sajnos a türelmüket vesztett, vagy éppen magukat nem féltő „bátor” autósok sokszor kezdenek bele a hosszú sorok előzésébe, talán nem kell különösen részletezni, mekkora balesetveszélyt okoznak ezzel. 

 

Lassú jármű, szükséges megelőzni? 

Fontos tudni, hogy a mezőgazdasági munkagépek, lassú járművek, a munkájukat végzik a benne ülők, ráadásul nagyon sokszor kimondottan kemény és nehéz körülmények között teszik mind ezt a földeken, szóval érdemes megértőnek és türelmesnek lenni, ha egy ilyen jármű kerül elénk, főleg annak tudatában, hogy viszonylag rövid időn belül, valahol biztosan elhagyja a főútvonalat mivel alapvetően rövid távokon közlekednek, elsősorban a földterület és a jellemzően közelben lévő telephely vagy tároló között. Persze mind ezek ellenére is, komoly akadályt tudnak jelenti az utakon, a náluknál sokkal dinamikusabban közlekedő többi járművel szemben, így nagyon hasznos segítség tud lenni mikor egy traktor lehúzódik az út szélére, vagy jelzi a mögötte lévő autósnak ha előzhet. 

 

Íme a vonatkozó szabályok listája

  1. A mezőgazdasági gépek vezetői csak az alábbi szabályok betartása esetén vehetnek részt a közúti közlekedésben:
  2. Akkor hajthatnak fel a közútra, ha azt közúti jelzőtábla nem tiltja, vagy ha a mezőgazdasági munkaterület másként nem közelíthető meg.
  3. Érvényes hatósági jelzéssel, engedéllyel, kötelező felelősségbiztosítással rendelkezik és a világító-, a fék-, valamint a jelzőberendezései megfelelően működnek.
  4. A túlméretes jármű, az adott út kezelőjének útvonalengedélyével rendelkezik.
  5. A járművek vezetői vagy segítői a gumiabroncsaikra tapadt sarat és egyéb szennyeződéseket a közútra történő felhajtás előtt, valamint az úttestre általuk felhordott szennyeződéseket, valamint az általuk szállított, az úttestre leeső terményt kötelesek letakarítani.

 

A rendőrség is figyelmeztet bennünket

– A közúton közlekedő többi sofőrt kérjük, hogy ezeket a járműveket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közelítsék meg, felkészülve az átlagtól eltérő közlekedési manőverekre! A mellettük való elhaladás, előzés is jóval veszélyesebb, nagyobb odafigyelést és türelmet igényel még jó látási körülmények között is. – Olvashatjuk a rendőrség hivatalosan kiadott közleményében. A szakemberek a balesetek megelőzése érdekében arra kérik még a forgalom egyéb résztvevőit, hogy kiemelten figyeljenek a mezőgazdasági gépek által az úttestre felhordott szennyeződésekre, a saját járművük és a mezőgazdasági gépek közötti sebességkülönbségre, valamint a megfelelő követési távolságra!

 

Végezetül pedig egy olyan előzés videója, amitől sokunk haja égnek mered! Türelem, mindenkit hazavárnak! 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában