Ajánló

2 órája

Az új kenyér ünnepe Kisfaludon

Régi hagyomány már Kisfaludon, hogy a nemzeti ünnepen kenyérszentelőt tartanak a városrészben – a Kisfaludi Közösségi Házban augusztus 20-án, kedden 15 órakor kezdődik az ünnepség, amelynek végén a kisfaludiak közösen fogyasztják el a megszentelt kenyeret.

Feol.hu

Az új lisztből készült kenyér az augusztus 20-i ünnepi asztal ékessége. A hagyomány szerint az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret, ezért vált az ünnep kihagyhatatlan részévé a kenyéráldás. Az eseményen a nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret ünnepélyesen megszentelik, majd felszeletelik és szétosztják a jelenlévők között.

A Kisfaludi Közösségi Házban augusztus 20-án, vasárnap 15 órakor Róth Péter alpolgármester, Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő és Bódizs Tamás, az Aranybulla Zrt. elnök-vezérigazgatója mond ünnepi köszöntőt, az új kenyeret Tornyai Gábor plébános áldja meg. A kenyéráldást követően a Búzavirág Dalkör műsorát hallhatják a résztvevők, akik ezt követően közösen fogyasztják el a megszentelt kenyeret. - olvasható az SZKKK közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában