Nem erőltetni, tanítani!

8 órája

Egy előadás, ahol átértékelődött a szegénység szó fogalma

Önkéntesek jártak Afrika egyik szegletében. Három ifjú hölgy, köztük a magyaralmási Simicska Ivett a Malawi Köztársaságban járt, ahol a lakosság 70-80 százaléka mély-szegénységben él. A tapasztalataikról, élményeikről vetítéssel egybekötött előadást tartottak a magyaralmási könyvtárban.

Palocsai Jenő

Két órás előadást tartott az afrikai tapasztalatairól Ana Jesus és Simicskó Ivett

Forrás: Facebook

Fotó: MA könyvtár

Egy érdekes, ismeretlen területet és tevékenységet bemutató előadásnak adott otthont a magyaralmási könyvtár. Az almáson élő Simicskó Ivett és a portugál Ana Jesus Angliából indult, hogy a Malawi Köztársaságban önkéntesként dolgozzanak fél évig. A hallgatóságnak arról beszéltek, hogyan lehet bizalmat kialakítani mély-szegénységben élő emberekkel, hogy hogyan próbáltak segítséget nyújtani úgy, hogy azt el is fogadják a helyiek és tanuljanak is belőle.

A sokszor mély érzelmeket indító, elgondolkodtató előadás során szó esett arról, hogy a tízmillió lakosú országban az állampolgárok 70-80 százaléka mély-szegénységben él, hogy az önkéntesek olyan településen igyekeztek segíteni, ahol a gyerekeket csak akkor engedik el az óvodába, ha tudnak velük ételt is küldeni, mert szégyellik ha nincs mit. Ha mégis elmennek az óvodába a kicsik, akkor egy folyón kelnek át, alacsony vízállás esetén, kövekről-kövekre lépve, mivel a híd már régen leszakadt és nem újítja fel senki. Ivett, Ana és a velük együtt önkénteskedő harmadik fiatal reggel is és délután is segített az átkelésben.

Az előadásból kiderült, hogy nem az a terv, hogy az önkéntesek ráerőltessék az akaratukat a helyiekre, hanem próbálták megtanítani őket arra, hogy ha például kukoricát vet és gondoz az ember, akkor abból hogyan lesz táplálék, és hogy hogyan lesz belőle egyben vetőmag is a következő évre is gondolva.

Elhangzott az is, hogy rengeteg a szemét az afrikai országban, és egy részét elássák az erdőben, de a javát nem, így a hulladékkezeléssel kapcsolatban is próbáltak minél többet segíteni, tanítani.

Az egészségügyi helyzet sem igazán jó Malawi-ban, így Ivett, Ana és a többi önkéntes gyógynövénykerteket hoztak létre a településen.

A képvetítéssel egybekötött előadás több mint két órán keresztül tartott a település könyvtárában, és néha szinte megrázó élmény volt megtapasztalni, még ekkora távolságból is, hogy van olyan szeglete a világnak, ahol így élnek. Egy hölgy a hallgatóságból úgy fogalmazott:

–Nagyon különleges előadás volt, minden jóérzésű magyar ember számára tanulságos történeteket hallhattunk, láthattuk. Azért itt átértékelődött a szegénység szó fogalma.– 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában