Patthelyzet

5 órája

Ercsi óvoda: a polgármester döntött az igazgatóról

Az ercsi Hétszínvirág Óvoda igazgatójának megbízatása július 31-ével lejárt. Ez az az intézmény, ahol a szülők az Ercsi önkormányzathoz fordultak segítségért az ott folyó nevelői munka miatt. A polgármester most határozott döntést hozott az óvodavezetés tekintetében.

S. Töttő Rita

Fotó: Google maps

Máig nem csitultak el teljesen az indulatok Ercsiben, az óvodában kialakult helyzet miatt. Mint megírtuk, szülői jelzések érkeztek a helyi önkormányzathoz az intézményben folyó nevelői munkával kapcsolatban. Akkor az igazgatót a vizsgálat idejére felfüggesztették.

Egyetlen pályázat érkezett

Ercsi októberig regnáló polgármestere, Szabó Tamás friss közleményben tudatta a lakosságot arról, hogy a Hétszínvirág Óvoda igazgatónőjének megbízatása július 31-ével lejárt. A posztra pályázatot írt ki az önkormányzat, melyre egy pályázat érkezett. A polgármester a közleményben nem fedte fel, ki adta be a pályázatát, ám azt egyértelműsítette: a képviselő-testület „a kialakult helyzet miatt, a vizsgálat lezárásáig a pályázatot nem fogadta el, eredménytelenül végződött”. Patthelyzet – így jellemezte a város vezetője az intézmény vezetése tekintetében kialakult állapotokat.

Senki nem vállalta

Az óvodába, a közlemény szerint 123 gyermek jár, ennyi gyermek és család érdekét képviselve kellett tehát döntést hozni az ügyben. „Az óvodának működnie kell, a korábbi évek színvonalán, biztosítva a gyermekek biztonságos őrzésén túl a tudati fejlődést, oktatást, szocializációs tapasztalások és kapcsolatok kialakításán túl azokat az élményszerzési lehetőségeket, amelyek az ilyen korú gyermekek alapszükséglete és igénye, mivel ebben a korban a legfogékonyabbak a világ dolgaira” – indokolta döntését a polgármester, amelyet nehezített az is, hogy a megbízott vezetői feladatokat senki nem vállalta el az óvodában. A kényszerhelyzet miatt tehát Szabó Tamás úgy döntött, hogy augusztus 1-jétől mandátuma végéig, azaz október 1-jéig a volt igazgatónő, Ábrahám Gabriella folytathatja az intézmény vezetését. „Kérem elsősorban a szülők, de minden Ercsi polgár megértését és bizalmát abban, hogy ez az intézmény működése, a gyermekek jó és színvonalas elhelyezése miatt szükséges lépés és döntés volt” – tette hozzá, ahogy azt is: ha nem lépte volna meg ezt a város vezetője, akkor szeptemberben – de már augusztusban sem – biztos, hogy megfelelően tudott volna működni az intézmény.

Nem maszatol

Majd pedig leszögezte: ezzel a lépéssel nem kívánta „elmaszatolni” a helyzetet, de nem is szándékozott lezáró döntést hozni. A szülőktől azt kéri: próbálják rendbe tenni közös dolgaikat, a gyermekek nevelésében pedig közös felelősségvállalás, együttműködés megvalósításáért munkálkodni, mégpedig a kölcsönös bizalom kialakításával. Ha pedig valakinek jobbító gondolata van – tette hozzá, „álljon elő vele és emberi hangon adja elő”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában