Erőt, egészséget!

2024.08.09. 15:30

Vegyivédelmi táborban érmeket, kupákat és obsitot osztottak (galéria)

Különleges nyári tábornak adott helyszínt a Nagysándor József Laktanya. Az ország számtalan helyéről érkező fiatalok a kevéssé ismert vegyivédelemmel ismerkedtek, és persze a katonai élet számtalan más területébe is belekóstolhattak. A végén nem csak érmeket és serlegeket kaptak, de obsitot is.

Palocsai Jenő

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Feszes vigyázz és néma csend fogadta a belépő tiszteket a Nagysándor József Laktanya területén szervezett tábor egyik sátrában. Az első Vegyivédelmi Honvédelmi Tábor második turnusának zárónapja volt augusztus 9-én, pénteken.

A 22 résztvevő fiatal és a zárónapra megjelent szülők, hozzátartozók, valamit a tábor szervezői egy képekből összeállított zenés videót néztek kivetítőn, melyből kiderült, mennyi mindent is csináltak az elmúlt napokban. Egymást váltották a képek, melyeken vegyivédelmi ruha, gázálarc, és a filmekből is jól ismert rejtő arcfestés volt a fiatalokon. Megismerkedtek többek között a térkép és a tájoló használatával, de volt labormunka, éjszakai gyakorlat, alaki kiképzés, sportverseny is. Volt lehetőségük harckocsiba szállni, hordágyon vinni egymást és persze arra is lehetőség nyílt, hogy barátságok köttessenek.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Kapott díjat a legjobb táborozó, a legjobb lövő is, de csapatban is vetélkedtek egymással, így a legjobb éjjeli járőr az alfa csapat lett, de ők nyerték az erőpróbát is. További díjak és elismerés is voltak, és mindegyik kitüntetett személy vagy csapat nagy tapsot kapott, és mindenki tudta, hogy az átadást követően a válasz nem köszönöm, hanem: Hazámat szolgálom. Zárásképpen, hogy az katonáéknál illik, obsitot kaptak a fiatalok.

– Azért fontos ez a tábor, mert fontos az, hogy a fiatalok már ilyen korban megismerkedjenek azzal, hogy a Magyar Honvédség milyen lehetőségeket kínál nekik, azt, hogy milyen irányba tudnak elmozdulni, milyen iskolákban tudnak tovább tanulni. A vegyivédelmi tábor azért is egy különleges dolog, mert ez egy abszolút nem ismert terület, és nem csak a civilek körében. Ily módon is szeretnénk terjeszteni ezt a tudást, ugyanis az ABV, vagyis az atom, a biológiai és vegyi fegyverek hatása, megjelenése ritka, viszont nagyon fontos és igencsak veszélyes–mondta el kérdésünkre Illényi Dániel, a Magyar Honvédség Sodró László 102. Vegyiharc Ezredének hadnagya.

A táborlakók az ország több, távoli településéről érkeztek főként, így voltak közöttük olyanok, akik Miskolc környékéről, Kaposvárról, vagy éppen Budapestről vállalták a fehérvári tábort. Mellettük szolgálatot teljesítettek debreceni és fehérvári kadétok is

Megkérdeztük, hogy a mai fiatalokat mennyire lehet kimozdítani az okos eszközeik mellől, hogy igazán részt vegyenek a foglalkozásokon?

– Megvolt erre a módszerünk, ugyanis a telefonokat még a tábor elején elvettük és elzártuk, hogy száz százalékosan a foglalkozásokra tudjanak koncentrálni. Azt kell mondjam, hogy ez bejött, nem vettük észre, hogy hiányérzetük lenne. Természetesen esténként megkapták a telefonokat, hogy tudjanak kommunikálni a családjaikkal. A csapat is jó volt, és bár volt olyan, aki az elején nem találta a helyét a táborlakók között, és emiatt haza akart menni, de beszélgettünk vele egy kicsit és az utána következő napon próbáltuk még jobban növelni a kohéziót, ami sikerült is, hiszen ez a táborlakó is végrehajtotta a feladatokat és sikeresen befejezte a tábort–mondta Illényi Dániel hadnagy, a védelmi század szakaszparancsnoka. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában